Politikai elemző: az illúziókkal való leszámolásról szólt Kelemen Hunor tízéves RMDSZ-elnöksége

Külföld, 2021.02.26

Pászkán Zsolt politikai elemző szerint az illúziókkal való leszámolásról szólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) élére tíz éve megválasztott Kelemen Hunor elnöki tevékenysége.

Az elemzőt a Krónika napilap kérdezte abból az alkalomból, hogy Kelemen Hunor tíz évvel ezelőtt váltotta Markó Bélát az RMDSZ élén.

Pászkán Zsolt úgy vélte: a szövetség mozgásterét döntő módon a Bukarest-Budapest-Brüsszel-viszonyrendszer határozza meg, ami sokszor elvtelenségnek tűnő pragmatizmust követel. Szerinte Markó Béla még azt az illúziót kergette, vagy azt a látszatot keltette, hogy az RMDSZ-nek van politikai, gazdasági, társadalmi mozgásteret növelő képessége és lehetősége. Ezt a lehetőséget azonban az RMDSZ elszalasztotta, amikor az 1990-es évek elején nem hozta létre a romániai magyar választói katasztert, és nem alakított ki a romániai magyar társadalom egészét átfogó előválasztási rendszert.

Pászkán Zsolt szerint Kelemen Hunor egy kényszerpályán mozgó RMDSZ-t örökölt meg, és ebből kiútként az illúziókkal való leszámolást, a "púdermentes pragmatizmust" választotta, ami viszont az RMDSZ politikai "egyneműségével" és a fokozatos "elpártosodással" is járt.

Az elemző megemlítette: az ideológiai irányzatok, az úgynevezett platformok papíron még léteznek a szervezeten belül, de súlyuk és befolyásuk a szervezet irányvonalára szinte kimutathatatlan. Szerinte Kelemen Hunor elnöki pozíciójának a stabilitását is a szövetség "egyneműsödése" adja. Kiemelte: a választói bázis szűkülésével a hátország is egyneműbbé vált, a politikai vezetés pragmatizmusa a helyi szintű szervezeti struktúrákra és tagi, illetve támogatói testületre is átterjedt.

Pászkán Zsolt szerint a pragmatizmus érvényesül az RMDSZ román pártokkal fenntartott viszonyában is. A szövetség a román politikai színpad szélsőséges erőin kívül bárkivel képes és hajlandó szövetségeket kötni. Az elemző úgy vélte: mind az RMDSZ mind a Fidesz hosszú utat járt be, míg viszonyuk eljutott a mostani viszonylagos nyugvópontig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!