TV műsor

Pompeo: az Egyesült Államok célja a demokrácia megerősítése a világban

Külföld, 2020.08.11

A demokrácia megerősítését a világban nevezte az Egyesült Államok céljának az amerikai külügyminiszter kedden Plzenben, háromnapos csehországi látogatásának első napján.

Ezen a téren még sok a munka - mondta Mike Pompeo.

Az amerikai diplomácia vezetője kedd reggel érkezett a cseh fővárosba. Hivatalos programját jelképesen Plzenben kezdte, amelyet a második világháború végén az Egyesült Államok szabadított fel a náci megszállás alól.

Pompeo és vendéglátója, Tomás Petrícek cseh külügyminiszter virágokat helyezett el a Köszönjük, Amerika! elnevezésű emlékműnél, és rövid beszédeket mondtak.

Pompeo megköszönte a cseheknek, hogy megőrizték az amerikai felszabadítók emlékét. Leszögezte, hogy a tekintélyuralmi, diktatórikus rendszerek elleni küzdelem ma is időszerű.

"Ma is léteznek autoriter rendszerek, például Moszkvában vagy Pekingben. Még sok munkánk van" - mondta az amerikai miniszter.

Tomás Petrícek szerint a cseh-amerikai kapcsolatok jók, és Prága ezekre az alapokra akarja építeni a kétoldalú együttműködés jövőjét.

A két miniszter ezután ellátogatott a híres sörgyárba, ahol kétoldalú tárgyalásokat is folytattak.

"Elsősorban gazdasági és biztonsági kérdésekről tárgyaltunk" - mondta Petrícek újságíróknak. Kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a fehéroroszországi helyzetről csak érintőlegesen esett szó.

Mike Pompeo szerdán Milos Zeman államfővel, valamint Andrej Babis kormányfővel találkozik, és beszédet mondta a cseh parlamenti felsőházban, a szenátusban. Babis újságíróknak azt mondta, hogy gazdasági és kereskedelmi témákat kíván elsősorban megvitatni Pompeóval.

Az amerikai külügyminiszter kedden európai körutat kezdett, amelynek Prága az első állomása. Pompeo csütörtökön Szlovéniába utazik. Körútja során Ausztriát és Lengyelországot is felkeresi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!