Potápi Árpád János: a nemzetpolitika elképzelhetetlen gyerekek és fiatalok nélkül

Külföld, 2023.09.16

A nemzetpolitika elképzelhetetlen gyerekek és fiatalok nélkül, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy javítson a demográfiai mutatókon - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton az erdélyi Maroshévízen.

Potápi Árpád János a 16. Dr. Urmánczy Nándor Emléknapon vett részt a Hargita megyei kisvárosban, ahol Urmánczy Nándor Díjjal tüntették ki.

Köszönőbeszédében hangsúlyozta: a magyar kormány, a nemzetpolitikai államtitkárság a szülőföldön maradottakért dolgozik, és az elmúlt 12 év munkája révén sokat javított a demográfiai mutatókon.

"Itt, Erdélyben is értünk el sikereket, de az átütő sikert még nem értük el, így nem dőlhetünk hátra" - fogalmazott a nemzetpolitikai államtitkár.

Hangsúlyozta: azokért dolgoznak, "akik a maradást választották", hogy ők minél többen legyenek. Emlékeztetett, hogy a budapesti demográfiai csúcson is ezeket a kérdéseket boncolgatták, és nem jelent vigaszt, hogy a demográfiai helyzet az egész nyugati világban problémás. Afrikában eközben sok gyerek születik, ami száz évvel ezelőtt a székely családokra is jellemző volt - mutatott rá.

"A kivándorlás száz évvel ezelőtt is jellemző volt, csak akkor a tíz gyerekből három ment el" - mondta Potápi Árpád János. Hangsúlyozta, hogy a jelenséget nem lehet megszüntetni, együtt kell élni vele, és a helyzetet megváltoztatni, hogy a jelenség ellenére gyarapodjon a magyarság.

Ez nagyon nehéz feladat - mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt 12 év alatt sokat javítottak a demográfiai mutatókon, de az átütő siker még várat magára. "Semmi értelme nincs a mostani munkának, hogyha ezt az átütő sikert a közeljövőben - és nem a távoli jövőben - nem tudjuk elérni" - fogalmazott az államtitkár.

Potápi Árpád János megköszönte a díjat és munkatársai támogatását, hozzátéve, hogy a kitüntetés valójában a magyar kormányt, Orbán Viktor miniszterelnököt illeti. Kifejtette, hogy a díj az adományozó közösségről is szól, hiszen az Urmánczy család hozzátartozik a maroshévíziek identitásához, egyfajta védjegye a városnak.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja laudációjában úgy fogalmazott: Potápi Árpád János "nemcsak tudja vagy ismeri, hanem szívében is átérzi mindazt, amivel a hévízi, székelyföldi magyarság napjainkban szembesül". És cselekvően segít a kihívások leküzdésében, erőt ad a kitartáshoz - tette hozzá.

Kiemelte az államtitkár bukovinai székely származását, az ebből fakadó ragaszkodást a székelység és a külhoni magyarság ügye iránt. Rámutatott, hogy "fáradhatatlanul járja" a külhoni magyar közösségeket, a diaszpórát, és azok szellemi, lelki és gazdasági megerősödésén fáradozik. "Kimagasló munkabírásával, elhivatottságával hozzájárul a külhoni magyarság megmaradásához, a magyar identitás és kultúra megerősítéséhez és megtartásához Maroshévízen, a Székelyföldön, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" - mondta a főkonzul.

A maroshévízi rendezvényen Simicskó István országgyűlési képviselőt is Urmánczy Nándor Díjjal tüntették ki.

A Dr. Urmánczy Nándor Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezete által rendezett emléknap keretében a római katolikus templomban tartott mise után a jelenlévők megkoszorúzták az Urmánczy-sírboltot. A Maroshévízi Művelődési Magyar Napok keretében délután előadásokkal, szórakoztató és közösségi eseményekkel ünnepel a helyi magyarság.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!