Pótlékot vezettek be a rendvédelmi testületeknél Moszkvában és Szentpéterváron

Külföld, 2020.01.24

A havi szolgálati illetmény 100 százalékát is elérheti az a bérpótlék, amelyet kedden vezetett be az orosz kormány a Moszkvában és Szentpéterváron, illetve Moszkva és Leningrád megyében szolgáló rendőrök, katonák és nemzeti gárdisták számára.

A Mihail Misusztyin miniszterelnök által pénteken kiadott rendelet szerint a pótlék mértékét az elvégzendő feladatok nehézsége, nagysága és fontossága határozza meg. A kormányfői hivatal közleménye rámutatott, hogy az érintettek "egyebek között a közrend védelmét biztosítják megnövelt összetettségű körülmények között".

Az intézkedés célja a kommüniké szerint a közrend biztosításában részt vevő rendőrök, katonák és nemzeti gárdisták szociális védettségének erősítése.

A Kommerszant című napilap a belügyminisztérium moszkvai parancsnokságának adatait idézve azt írta, hogy a fővárosban tavaly 155 nem engedélyezett tüntetést tartottak, amelyeken több mint 5 ezer embert vettek őrizetbe, közülük mintegy 3 ezret nyilvános politikai tömegakciókon. A lap szerint erre vonatkozó adatokat az elmúlt években nem hoztak nyilvánosságra.

A Szociális és Munkajogok Központja elnevezésű orosz nonprofit szervezet úgy tudja, hogy 2019-ben az országban 1443 tiltakozó akciót tartottak. Ezek száma évente rendszerint 1200 és 1500 között van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!