Rekordalacsony részvétellel zárult a francia önkormányzati választások második fordulója

Külföld, 2020.06.28

A választásra jogosultak alig 40 százaléka járult vasárnap az urnákhoz Franciaországban az önkormányzati választások második fordulójában, ez több mint 20 százalékkal kevesebb a legutóbbi, hat évvel ezelőtti adatokhoz képest. Soha ilyen jelentős nem volt még a távolmaradás a francia helyhatósági választásokon.

Az este 8 órai urnazárást követő első eredmények azt mutatják, hogy a tavalyi európai parlamenti választások eredményének folytatásaként a Zöldek országos megerősödése jellemezte a választást, és több nagyváros vezetését is megszerezhették.

A második fordulót eredetileg március 22-én tartották volna, de a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások március 17-i bevezetését követően a kormány elhalasztotta. Az alacsony részvételnek ugyanakkor nem kizárólag a járványtól való félelem az oka, hanem a sajátos politikai helyzet is, ami nem kedvez az Emmanuel Macron államfő által alapított kormánypártnak, amely az előző, hat évvel ezelőtti választásokkor még nem létezett. A kormánypártnak emiatt jelenleg nincsenek képviselői az önkormányzatokban, így a kormánnyal elégedetlenek nem is tudták megbüntetni ezen a választáson a kormányt, csak nem mentek el szavazni.

Az elnöki hivatal jelezte, hogy az államfőt "jelentősen aggasztja a nagyon alacsony választási részvétel".

A legtöbb nagyvárosban a Zöldek már az első fordulót követően előretörést könyveltek el, és vasárnap este elhódíthatják Lyont a baloldaltól, Marseille-t a jobboldaltól, valamint közepes városokban (Besancon, Poitiers) is ők számítanak esélyesnek. Az eredmények itt csak késő este várhatók.

A Marine Le Pen vezette radikális jobboldali Nemzeti Tömörülésnek az első fordulóban sikerült megtartania a 2014-ben megszerzett közepes városok irányítását (Hénin-Beaumon, Fréjus, Hayange, Beaucaire), és vasárnap először szerzett győzelmet egy 100 ezernél több lakosú városban, a katalán Perpignanban, amelyet mostantól Le Pen volt élettársa, a párt alelnöke, Louis Aliot irányíthat.

Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo végzett az élen a szavazatok 50 százalékával. A Zöldekkel már előzetesen koalícióra lépett városvezető jelentősen megelőzte a 32 százalékot elért jobbközép Rachida Dati korábbi igazságügyi minisztert, míg a kormánypárt jelöltje, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter 16 százalékkal a harmadik helyre szorult.

A jobboldalról érkezett miniszterelnököt, Edouard Philippe-et a normandiai Le Havre-ban 59 százalékos támogatottsággal választották meg polgármesternek, amelynek kormányfői kinevezése előtt is polgármestere volt.

A pár napon belül várható kormányalakítás egyik nagy kérdése, hogy a koronavírus-járványt követően szociális fordulatra készülő Emmanuel Macron államfő megtartja-e a népszerű miniszterelnököt vagy egy baloldalról érkezett politikust nevez ki új kormányfőnek, illetve milyen szerepet szán a Zöldeknek és saját pártja eddig háttérbe szorított balszárnyának anélkül, hogy feladná a mandátuma elején meghirdetett reformok folytatását.

A köztársasági elnök mindesetre azonnal gratulált a miniszterelnöknek a győzelemhez, és az elnöki hivatal tudatta, hogy Emmanuel Macron hétfőn beszédet tart.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!