Republikánusok szerint hazugság, hogy Trump ellenszolgáltatást kért az Ukrajnának adandó katonai segélyért

Külföld, 2019.10.24

Befolyásos republikánus politikusok szerdán hazugságnak minősítették azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint Donald Trump amerikai elnök ellenszolgáltatást kért volna az Ukrajnának adandó katonai segélyért.

Kedden William B. Taylor, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségének attaséja a képviselőház három bizottságának közös meghallgatásán számolt be az Ukrajna körüli vita általa értelmezett fejleményeiről.

A meghallgatás - amelyet az elnök alkotmányos felmentési eljárását (impeachment) megelőző vizsgálatokat folytató három képviselőházi bizottság tartott - zártkörű volt, de demokrata párti politikusok sok információt szivárogtattak ki, vagy egyenesen nyilatkoztak az elhangzottakról a sajtónak.

A demokraták által közölt információk szerint a meghallgatáson a diplomata a többi között azt állította, hogy "közvetlen összefüggés" volt az Ukrajnának nyújtandó katonai segély visszatartása és a Joe Biden korábbi alelnök és jelenlegi elnökjelölt-aspiráns fiával kapcsolatos korrupciós nyomozás között. Taylor a képviselőknek állítólag azt is mondta: Trump nem csupán visszatartotta a katonai segélyt, hanem elhárította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadását a Fehér Házban mindaddig, amíg Kijev nem indítja meg a nyomozást a Burisma ukrán gázcég körüli korrupció ügyében. A Burisma az az ukrán vállalat, amelynek igazgatótanácsában busás javadalmazásért helyet kapott Hunter Biden, Joe Biden fia is akkor, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke volt.

Szerdán Devin Nunes kaliforniai republikánus politikus, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője a Fox televíziónak azt nyilatkozta: William B. Taylornak a meghallgatás kezdetén tett nyilatkozatából mondatokat ragadtak ki, a közvélemény előtt titokban tartott beszédének egésze pedig nem arról szól, ami a sajtóban megjelent. Nunes szerint később a diplomata a republikánus képviselők kérdéseire össze is zavarodott, és állításait nem tudta alátámasztani.

"John Ratcliffe (texasi republikánus képviselő) a kérdéseivel két perc alatt romba döntötte az egész tanúvallomást" - fogalmazott Nunes. Hozzátette: a meghallgatáson egyértelművé vált, hogy "nem volt ellenszolgáltatás".

Nyilatkozott Ratcliffe képviselő is. Miközben panaszkodott, hogy mivel a meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott, ezért nem mondhat el mindent, kifejtette: a diplomatának ugyan erőteljes véleménye volt Trump külpolitikájáról, de nem igaz az az egyes lapokban és televíziókban megjelent állítás, amely szerint bizonyítani tudta, hogy Trump bármiféle ellenszolgáltatást kért volna a segélyért Kijevtől. A texasi képviselő egyszerűen hamisnak minősítette az erről megjelentetett híreket. Hozzáfűzte: sem Taylor, sem más nem volt képes bizonyítani, hogy Kijev tudott volna a katonai segély visszatartásának bármiféle tervéről.

Mark Meadows észak-karolinai republikánus képviselő a Twitteren fejtette ki, hogy a demokraták által kiszivárogtatott információkat és a diplomata tanúvallomását is "nevetségesen felfújták, és nem mondták el a történet egészét".

A meghallgatáson részt vett három republikánus politikus a Taylor által elmondottakról készült jegyzőkönyv egészének azonnali nyilvánosságra hozatalát követeli.

A Breitbart News című jobboldali lap élesen bírálta Adam Schiff demokrata párti képviselőt, a meghallgatást rendező hírszerzési bizottság elnökét. A lap szerint Schiff nemcsak megtiltotta, hogy az impeachment előtti vizsgálatokon meghallgassák az elnökhöz közel állókat is - ami az újság szerint példátlan az eljárás történetében -, hanem a republikánus politikusok nem nyilatkozhatnak az elhangzottakról sem anélkül, hogy ne sértsék meg az éppen Schiff által előírt szabályokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!