A szlovák miniszterelnök közleményében kiemelte: Orbán Viktorral folytatott telefonos beszélgetése során is bizonyságot nyert, hogy a jelenlegi energiaválsággal nem lehet csak nemzeti szinten küzdeni. Rámutatott: Szlovákia és Magyarország kormányai mindennek ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nemzeti érdekeket megvédjék "az EB ideológiai vakságával és hozzá nem értésével, az ukrán elnök rosszakaratával és az Irán ellen folytatott háború kihatásaival" szemben.
"Semmi másra nem szólítok fel, mint a józan ész visszatérésére, mivel az egész EU és személy szerint az EB az energiabiztonság kérdéseiben öngyilkosok hajójára kezd hasonlítani" - fogalmazott a nyilatkozatban Fico.
Hangsúlyozta: az Európai Uniónak és az Európai Bizottságnak azonnal meg kellene újítania a párbeszédet Oroszországgal és így bebiztosítani azt a politikai és jogi környezetet, hogy az egyes uniós tagállamok, és az unió egésze fel tudja tölteni gáz- és kőolajtartalékait és lehetővé váljon ezeknek a stratégiai energiahordozóknak a beszerzése minden lehetséges forrásból, köztük Oroszországból is.
Hozzátette: ezért meg kellene szüntetni minden értelmetlen szankciót, amely tiltja a gáz és a kőolaj Oroszországból történő behozatalát, és el kellene indítani egy olyan önálló uniós kezdeményezést, amely az ukrajnai háború gyors befejezését célozza, illetve lépéseket kellene tenni a Barátság kőolajvezeték működésének megújítására.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!