Klaus Iohannis a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen emelt alkotmányossági óvást - fűzte hozzá.
Mindezt annak ellenére, hogy a bukaresti képviselőház 305 igen szavazat, 1 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett elfogadta, hogy a román kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar-román-szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról - emlékeztetett a szakértő.
Mint elmondta, az államfő szerint azért sérti a román alaptörvényt a képviselőház által megszavazott törvény, mert általa a parlament beavatkozik az államfő és a kormány hatáskörébe.
Klaus Iohannis azzal is érvelt, hogy az ügymenet nem megfelelőképpen zajlott, véleménye szerint a törvény szabályozásra csak a két külügyminisztérium közötti egyeztetések, a határátkelőhely megvalósíthatóságának vizsgálata és az ő tájékoztatása után kerülhetett volna sor - ismertette Pászkán Zsolt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!