Romániában elkezdődött a gátak állapotának az ellenőrzése

Külföld, 2022.10.05

Romániában a verespataki gátszakadásveszély miatt a hatóságok elkezdték valamennyi kisebb jelentőségű vízügyi létesítmény gátjának az ellenőrzését.

A C és D besorolású gátak ellenőrzését a miniszterelnök által vezetett vészhelyzeti bizottság (CNSU) rendelte el hétfőn, miután az erdélyi Verespatakon a település fölötti völgyben kialakított évszázados halastó gátjában szakadásveszélyre utaló üreg keletkezett. A veszély miatt a hatóságok a múlt hét végén felszólították a veszélyeztetett épületek lakóit, hogy hagyják el otthonaikat, és menjenek biztonságos helyre. A veszély azóta sem múlt el teljesen.

A CNSU a vízügyi hatóságot és az építésügyi felügyeletet bízta meg a gátak ellenőrzésével. A szakértőknek november 20-ig valamennyi gát állapotáról jelentést kell tenniük.

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter azt közölte kedd este a Facebook-oldalán, hogy az ellenőrzés elkezdődött, és összesen 2095 vízügyi létesítményhez szállnak ki a szakértők.

Verespatakon a tűzoltók szerdán is három nagy teljesítményű szivattyúval folytatták a Taul Mare halastó leürítését. A közösségi oldalukon azt közölték, hogy több mint három napi szivattyúzással két méterrel sikerült csökkenteni a vízszintet, annak ellenére, hogy ezekben a napokban a nagy mennyiségű csapadék pótolta a lecsapolt víz egy részét. A tűzoltók azt is közölték, hogy további szivattyúk is rendelkezésre állnak, de a nagyobb vízmennyiséggel maguk is áradást idéznének elő a tó alatti patakmederben. A szakemberek korábbi közlése szerint a veszély akkor múlik el, ha a halastó vízszintjét öt méterrel sikerül csökkenteni.

A 4 hektáros Taul Mare gátja normális körülmények között mintegy 280 ezer köbméter vizet tart Verespatak fölött egy völgyben. A katasztrófavédelem szombat este 268 embert szólított fel otthona elhagyására. A felszólítottak többsége rokonoknál, ismerősöknél kapott menedéket, csak öten vették igénybe a hatóságok által biztosított szükségszállást. 105-en tudomásul vették a felszólítást, de saját felelősségre otthonukban maradtak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!