Romániában megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti szakaszát

Külföld, 2021.11.30

Romániában kedd délután megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakaszát.

Ezzel az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő A10-es autópálya a teljes hosszában használhatóvá vált. A kedden megnyitott 24 kilométeres szakaszon még nem fejeződtek be teljesen a munkálatok, de a hatóságok úgy ítélték meg, hogy ami hátravan, az a forgalom mellett is elvégezhető.

Az újonnan megnyitott pályaszakasz teljes hosszán száz kilométer/órás sebességkorlátozást vezettek be, ugyanis nem sikerült még mindenütt felszerelni a vadvédő kerítéseket a pálya mellé. Ez a munka várhatóan az elkövetkező napokban befejeződik, és ekkor feloldják a sebességkorlátozást. A Gyulafehérvárral szomszédos Vajasd (Oiesdea) térségében pedig másfél kilométeren át menetirányonként egy-egy sávon haladhat a forgalom 60 kilométeres maximális óránkénti sebességgel. Itt áprilisig kaptak haladékot a pályaépítők a talajstabilizálási munkálatok befejezésére.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter hétfőn kijelentette: semmilyen ünnepélyes ceremóniát, szalagvágást nem terveznek.

"Nincs helye az ünneplésnek. Az állam nagy adósságot halmozott fel az állampolgáraival szemben az elmúlt harminc évben" - fogalmazott a miniszter négy nappal a szállításügyi tárca átvétele után.

Arra utalt, hogy a most megnyitott autópálya-szakasznak 2016 októberében kellett volna elkészülnie. Megépítésére 2014 novemberében kötött szerződést a görög Aktor SA és a román Euroconstruct Trading SRL. konzorciuma. A cégcsoport áfa nélkül 550 millió lejes (40,75 milliárd forint) díjon nyerte el a pályaszakasz megépítésének a feladatát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!