TV műsor

Romániai elnökválasztás - Nyilvános vita helyett mindkét jelölt a sajtó kérdéseire válaszol

Külföld, 2019.11.19

Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este a romániai elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Iohannis jobboldali államfő és kihívója, Viorica Dancila volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Az első fordulót mintegy 15 százalékpontos előnnyel záró Iohannis határozottan elzárkózott attól, hogy nyilvános vitát folytasson Dancilával, mondván, hogy nem hajlandó ily módon legitimálni azt a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely az utóbbi három évben - álláspontja szerint - lábbal tiporta a jogállamiságot, kormányzati intézkedéseivel pedig mérhetetlen károkat okozott Romániának.

Iohannis döntését nemcsak ellenfele, hanem több jobboldalinak tartott médiaorgánum is bírálta. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje az elmaradt jelöltvita helyett nyilvános vitára hívott kedd estére kilenc közismert újságírót és politológust az egyetemi könyvtárba, azt ígérve, hogy - a kiválasztott beszélgetőpartnerek - bármiről kérdezhetik. A kétszáz férőhelyes aulában egyetemi hallgatók és további akkreditált újságírók követhetik figyelemmel a beszélgetést anélkül, hogy kérdezhetnének.

Dancila egy ideig azt lebegtette, hogy ő hívatlanul is elmegy az államfő által meghirdetett találkozóra, kedd délután azonban váratlanul ő is meghirdetett egy sajtóértezletet, amely egy órával előzi meg Iohannis rendezvényét. A PSD azt hangoztatta, hogy bármilyen újságírót szívesen lát és - a PNL-lel ellentétben - a szerkesztőségekre bízta, kit küldenek a találkozóra. Részvételüket legfeljebb az korlátozhatja, hogy Dancila a parlamentet választotta rendezvénye helyszínéül, ahova normális körülmények között csak az akkreditált újságírók léphetnek be.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Iohannis és Viorica Dancila közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!