Remus Stefureac, az Inscop igazgatója az Aktual24.ro portálnak adott interjújában, a cég által gyűjtött legfrissebb, jelenleg még feldolgozás alatt álló adatokra alapozva azt mondta: egyetlen jelölt - a várhatóan függetlenként induló, de indulásának hivatalos bejelentésével még mindig kiváró - Mircea Geoana, a távozó NATO-főtitkárhelyettes támogatottsága haladja meg a 20 százalékot, de az ő esetében is meglepetés lesz, ha átlépi a 25 százalékot.
A második helyen Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnököt mérik 17-19 százalékkal, vagyis feleannyi voksra számíthat, mint pártja - magyarázta a szociológus. Őt azonban egyre jobban megközelíti Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyáron megválasztott elnöke 15-16 százalékkal, de akár - a többi párt által szélsőségesen nacionalistának tartott - George Simion vagy Diana Sosoaca is bejuthat a második fordulóba, hiszen mindketten 13-14 százalék körül állnak.
Az Inscop vezetője szerint Nicolae Ciuca, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke - pártja támogatottságától messze lemaradva - immár 10 százalék alá csúszott.
"Megszoktuk, hogy a második fordulóba az egyik jelölt 30, a másik 40 százalékkal jut be, majd a jobboldal jelöltje győz. A jelenlegi kiélezett versenyben, amikor a voksok várhatóan megoszlanak több erős jelölt között, meglepetés lesz, ha valaki 25 százaléknál jobb eredménnyel jut a második fordulóba" - mutatott rá a közvélemény-kutató.
Ilyen körülmények között Stefureac szerint a voksolás kimenetelét a külföldre telepedett románok dönthetik el, akiknek a politikai opcióit nem mérik a belföldi közvélemény-kutatások. A szakember felidézte: a legutóbbi elnökválasztáson csaknem egymillió román állampolgár szavazott külföldön, ami az érvényes voksok akár 7-10 százalékát jelentheti.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!