Romlott az Oroszországban működő német vállalatok üzleti hangulata

Külföld, 2020.12.09

A koronavírus-válság és a német-orosz politikai feszültség eszkalálódása függvényében romlott az Oroszországban tevékenykedő német vállalatok üzleti hangulata az idén és kilátásaikat is pesszimistábban ítélték meg mint tavaly.

A több mint ezer, Oroszországban tevékenykedő német, valamint Németországban tevékenykedő orosz vállalatot képviselő AHK német-orosz külkereskedelmi kamara (Deutsch-Russische Auslandshandelskammer), illetve a kelet-európai piacon érdekelt német vállalatokat tömörítő Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft e.V. képviseleti szervezet által novemberben készített felmérésben Oroszországban 60 ezer alkalmazottat foglalkoztató és 13 milliárd eurós forgalmat bonyolító 109 német vállalat vett részt.

A felmérés eredménye alapján a megkérdezett cégeknek 69 százaléka ítélte meg a 2020-as üzleti környezetet rosszabbnak a korábbinál, míg 2019-ben 31 százalék volt az arány. Javulást mindössze 12 százalékuk érzékelt, szemben a tavalyi 30 százalékkal. Messze a legnagyobb problémának a rubel gyengülését jelölték meg az idén a vállalatok, 72,5 százalékuk volt ezen a véleményen, míg a járványügyi korlátozásokat 45 százalékuk találta problémásnak.

A német-orosz politikai kapcsolatok a megkérdezett cégek 70 százaléka szerint romlottak az elmúlt 12 hónapban. Az előző felmérésben a vállalatoknak csak 8 százaléka volt hasonló véleményen.

"Ez drámai mértékű romlás" - mondta Oliver Hermes az Ost-Ausschuss elnöke. "Ezt már nem nézhetjük tétlenül. Mindkét országnak az együttműködés folytatása kell hogy az érdekében álljon, még a meglévő nézeteltérések tudomásul vétele mellett is. A jelenlegi helyzet csak fontosabbá teszi a gazdasági és tudományos együttműködés további elmélyítését" - fogalmazott. Hermes bejelentette egyúttal, hogy az Ost-Ausschuss és az AHK moszkvai tagozata még decemberben egy új orosz-német tanácsadó testületet hoz létre az együttműködés előmozdítása érdekében.

Szorosabb együttműködést szorgalmaznak a megkérdezett vállalatok az EU és Oroszország között is. Nagy lehetőségeket látnak például az technológiai modernizáció és hatékonyságnövelő beruházások terén. Már csak azért is, mert a vállalatok többsége, 60 százaléka már érzékelhetőnek tartja a kínai vállalatok által támasztott konkurencia erősödését az oroszországi piacon.

A vállalatok többsége, 89 százaléka szorgalmazza az Oroszország ellen életbe léptetett szankciók eltörlését. Közülük 58 százalék a szankciók fokozatos leépítését, 41 százalék viszont az azonnali megszüntetését tartja szükségesnek.

Az amerikai szankciók egyik nagy célpontját, az Északi Áramlat 2 földgázvezetéket a megkérdezett cégek 41 százaléka tartja a kelet-nyugati együttműködés "lényeges" elemének, 29 százalékuk pedig "nélkülözhetetlen" elemének. A vállalatoknak mindössze 15 százaléka tekinti közép és hosszú távon elhanyagolható tényezőnek a gázvezetéket.

"Európának nem lenne szabad energiapolitikai kérdésekben alárendelnie magát az amerikai érdekeknek. Az energiapolitika Németország és Európa szuverén döntési hatáskörébe kell hogy tartozzon az ellátási biztonságunk garantálása és a versenyképességünk megőrzése érdekében" - fogalmazott Rainer Seele, az AHK elnöke.
https://russland.ahk.de/infothek/news/detail/geschaeftsklima-umfrage-russland-2021
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!