Rory Stewart esett ki a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának harmadik fordulójában

Külföld, 2019.06.19

Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának szerdán tartott harmadik fordulójában, amelyben ismét Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot.

A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben tíz jelölt indult, közülük a szerdai szavazási fordulóra öten maradtak versenyben.

Szerdán - az első két fordulóval ellentétben - a jelölteknek már nem kellett begyűjteniük egy meghatározott minimális szavazatszámot a bennmaradáshoz, az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület kedd esti bejelentése szerint ez Rory Stewart volt, aki 27 szavazatot szerzett.

Boris Johnson immár harmadszor végzett a mezőny élén, ezúttal 143-an szavaztak rá a 313 fős frakcióból.

Csütörtökön - várhatóan két szavazással - két főre szűkül a mezőny, és közülük a Konzervatív Párt tagjai választhatják meg a párt következő vezetőjét, aki az új miniszterelnök lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!