TV műsor

RÖVIDHÍR: Szlovák koalíciós válság - A szlovák kormányfő bejelentette, hogy hajlandó lemondani, ha koalíciós partnerei teljesítik feltételeit

Külföld, 2021.03.21

Igor Matovic szlovák miniszterelnök vasárnap bejelentette: hajlandó lemondani a kormányfői posztról és más tisztséget betölteni a kormányban, ha koalíciós partnerei teljesítik korábban tett ígéreteiket, és távoznak az általuk betöltött posztokról - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.

Igor Matovic - aki erről pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökségének ülése után nyilatkozott - távozásának feltételéül elsődlegesen azt jelölte meg, hogy távozzanak posztjaikról azok, akik leghangosabban követelték az ő távozását. Matovic személy szerint Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková, igazságügyi miniszter, illetve Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnöke, illetve Jana Bittó Cigánikova, a parlament egészségügyi bizottsága elnöke távozását jelölte meg feltételül.

A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes páttoknak a járványkezelésről alkotott részben eltérő elképzelései miatt. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, amikor a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szutnyik V vakcinából.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!