Sepsiszentgyörgyön leleplezték a városban 38 éve robbant pokolgép áldozatának az emlékművét

Külföld, 2022.09.10

Sepsiszentgyörgyön szombaton leleplezték a városban 38 éve robbant pokolgép gyermekáldozatának az emlékművét - írta a Maszol.ro portál.

A város főterén állított Vitéz Mihály lovasszobor mellett 1984. június 5-én robbant pokolgép, amely egy 11 éves magyar fiú életét oltotta ki. A korabeli hatóságok a szobor megsemmisítését célul kitűző terrorcselekménynek könyvelték el az eseményt, az elkövetőt azonban nem azonosították.

Az áldozat: Vaszi Jánoska idén töltötte volna be az ötvenedik évét. Az őt idéző emlékművet Sárpátki Zoltán szobrászművész készítette a város megbízásából, Antal Árpád polgármester és Rápolti Éva, az áldozat testvére leplezte le.

Antal Árpád polgármester beszédében megemlítette: Vaszi Jánoska ma már inkább János, lassan pedig János bácsi lenne, hiszen néhány héten belül betöltené az 50. életévét, talán már unokái is lennének.

A polgármester képeket villantott fel arról, hogy a megölt gyermek mi mindent nem élhetett meg. Mint felidézte: annak sem lehetett már tanúja, hogy halála után hogyan seperték le a színről a magyarokkal nem elég keményen bánó kommunista vezetőket, hogy helyükre saját zsarnokait ültesse a rendszer, mert minden erővel és cselekedettel azon voltak, hogy ellehetetlenítsék, identitásában, hitében megtörjék, kultúrájától megfosszák, lefejezzék a magyar közösséget.

Megjegyezte: a rendszerváltás utáni több mint harminc év sem volt elég, hogy a gyilkosát megtalálják.

"Talán, ha keresték volna... De valakik nem akarták, hogy kiderüljön. Valakik titokban akarták tartani akkor és azóta is, nem akarták és nem akarják, hogy megtudjuk, hogy mi történt akkor, amikor egy 11 éves gyereknek kioltották az életét. Bocsáss meg Jánoska a közel 40 éves késésért, és azért, mert most is üres kézzel jöttünk" - idézte a Maszol.ro a polgármestert. Antal Árpád elmondta, az emlékmű azt üzeni, hogy az elnyomás minden lelket megöl, minden lelket megbetegít, ezért nem szabad engednünk, hogy megismétlődjön, amit történt.

A sepsiszentgyörgyi megemlékezés keretében levetítették Vörös T. Balázs és Filep Farkas Emlékmű helyett - Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilmjét.

Puskás Attila, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke - aki éveket töltött el a robbantás körülményeinek a kutatásával - korábban úgy vélte, hogy a robbantás a kommunista állambiztonsági szervek diverziója volt, hogy a központi hatalom erre hivatkozva leválthassa a nem elég hatékonynak tartott székelyföldi magyar vezetőket. Ez meg is történt.

Vitéz Mihály 1593-tól volt Havasalföld fejedelme, 1599-ben Erdély és 1600-ban Moldva fejedelmi trónját is elfoglalta, de még 1600-ban elveszítette mindhárom állam feletti fennhatóságát. A vajdát a romániai tankönyvek "a román fejedelemségek első egyesítőjeként" mutatják be.

A sepsiszentgyörgyi szoborcsoportot Gir Radulescu bukaresti szobrász készítette, és 1982-ben Nicolae Ceausescu kommunista diktátor jelenlétében leplezték le. Az 1984. június 5-én a szobor mögött történt erős robbanás kioltotta egy ott játszó magyar gyermek életét, a szobrot azonban nem rongálta meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!