Súlyemelő Eb - Hotfrid kikapott, Boros 14.

Külföld, 2021.04.10

A nagy esélyes, világ- és kétszeres Európa-bajnok Anasztaszija Hotfrid csak szakításban győzött a moszkvai súlyemelő Eb szombati versenynapján a nők 87 kilogrammos kategóriájában, lökésben és összetettben dobogóra sem került. A szombathelyi Boros Viktória 14. lett.

Az ukránból lett georgiai Hotfrid az első fogásnemben három kilóval teljesített többet az ezüstérmes junior világbajnoknál, a kazah helyett már orosz színekben versenyző Darja Ahmerovánál és néggyel a moldovai Elena Cilcicnél. Utóbbi kettő a folytatásban különversenyt vívott, és bár a lökést a 2019-es U23-as Európa-bajnok Cilcic nyerte, az összetett eredményhirdetésekor a 22. születésnapját négy nap múlva ünneplő Ahmerova állhatott fel a dobogó tetejére.

A magyar indulónak, Boros Viktóriának, aki 20 évével a legfiatalabb volt a 14 fős teljes mezőnyben, senkit nem sikerült megelőznie. A Haladás VSE emelője egyéni legjobbjaitól elmaradt, már csak azért is, mert mindkét fogásnemben csupán egy gyakorlata volt sikeres. Szakításban 85, lökésben 107, összetettben pedig 192 kilóval lett 14.

A plusz 87 kilósoknál a B csoport küzdelmeit már szombaton lebonyolították. A két magyar közül Bazsó Bianka összetettben 196 kilóig jutott 83 kg-os szakítással és 113 kilós lökéssel. Gyürüs Barbara 186 (83, 103) kilót produkált, de hogy teljesítményük mit ér helyezésben, az csak a legjobbak, az A csoport vasárnapi vetélkedésének zárultával dől el.

Az Eb zárónapján - a magyar csapatból utolsóként - a szegedi Nagy Péter indul a férfiak ólomsúlyú versenyében.



Eredmények:

női 87 kg:

összetett, Európa-bajnok:

-------------------------
Darja Ahmerova (Oroszország) 246 kg (szakítás: 108 kg, lökés: 138 kg)
2. Elena Cilcic (Moldova) 245 (107, 138)
3. Darja Rjazanova (Oroszország) 240 (105, 135)
...14. BOROS VIKTÓRIA 192 (85, 107)



szakítás, Európa-bajnok:

------------------------
Anasztaszija Hotfrid (Georgia) 111 kg
2. Ahmerova 108
3. Cilcic 107
...14. BOROS VIKTÓRIA 85



lökés, Európa-bajnok:

---------------------
Cilcic 138 kg
2. Ahmerova 138
3. Solfrid Koanda (Norvégia) 135
...14. BOROS VIKTÓRIA 107


Azonos eredménynél az végzett előrébb, aki előbb teljesítette ugyanazt a súlyt.


korábban:

férfi 109 kg:

összetett, Európa-bajnok:

---------------------------------
Dmitro Csumak (Ukrajna) 407 kg (szakítás: 181 kg, lökés: 226 kg)
2. Hriszto Hrisztov (Bulgária) 406 (186, 220)
3. Timur Nanyijev (Oroszország) 401 (184, 217)



szakítás, Európa-bajnok:

-------------------------
Szimon Martiroszjan (Örményország) 190 kg
2. Hrisztov 186
3. Nanyijev 184



lökés, Európa-bajnok:

---------------------
Csumak 226 kg
2. Arsen Kasabijew (Lengyelország) 220
3. Marcos Ruis (Spanyolország) 220



férfi 102 kg:

összetett, Európa-bajnok:

---------------------------
Szamvel Gaszparjan (Örményország) 390 kg (szakítás: 176 kg, lökés: 214 kg)
2. Arszen Martiroszjan (Örményország) 380 (171, 209)
3. Dadasz Dadasbajli (Azerbajdzsán) 379 (177, 202)



szakítás, Európa-bajnok:

------------------------
Dadasbajli 177 kg
2. Gaszparjan 176
3. Szergej Sarankov (Fehéroroszország) 172



lökés, Európa-bajnok:

----------------------
Gaszparjan 214 kg
2. David Fischerov (Bulgária) 210
3. Martiroszjan 209
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!