TV műsor

Szerb belügyminiszter: a Ratko Mladic ügyében hozott hágai ítélet inkább bosszú

Külföld, 2021.06.08

Bosszú, és nem ítélet az, ami kedden Hágában született - jelentette ki Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter arra reagálva, hogy az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a "Balkán mészárosának" is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

"(Ratko) Mladic bűnös, mert reagált Naser Oric bűncselekményeire, de Naser Oric nem bűnös a Podrinjában legyilkolt szerb civilekért. Mladic bűnös, mert a szerb hadsereget azokban a Szarajevó környéki falvakban irányította, ahol a szerb katonák születtek és felnőttek, de nem bűnös (Alija) Izetbegovic azért, mert Szarajevóban nincsenek már szerbek, vannak viszont tömegsírok" - fogalmazott Aleksandar Vulin a keddi közleményében.

A szerb belügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy a hágai nemzetközi bíróságot nem is az igazság keresése és a béke megteremtése céljából hozták létre, hanem azért, hogy a szerbek felett ítélkezzen, így ez a bíróság "beteljesítette a célját".

Aleksandar Vucic szerb államfő és Ana Brnabic miniszterelnök egyelőre nem kívánta kommentálni a keddi ítéletet. Ana Brnabic csak annyit mondott, nem akar egyelőre véleményt nyilvánítani, az este folyamán ugyanis az államfővel együtt részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának online ülésén, ahol Aleksandar Vucic az ítéletről fog beszélni. "Szerbia teljes mértékben elhivatott a háborús bűnök felkutatása mellett, kiáll az összes bűntett kivizsgálása, a vádlottak előállítása és a háborús bűnösök megbüntetése mellett már harminc éve" - mondta a belgrádi Pink Televízióban a miniszterelnök.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet Ratko Mladic ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!