Szerb elnök: február végén vagy március elején előrehozott parlamenti választások lesznek

Külföld, 2023.09.18

Március 4-én vagy egy héttel korábban lesznek az előrehozott parlamenti választások Szerbiában - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő este a belgrádi Pink Televízióban.

Az elnök hozzátette: a voksolást december 31-ig kiírja.

Az utóbbi hónapokban az ellenzék többször is a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelte. A kormánypárti politikát ellenzők utcai tiltakozásai azt követően kezdődtek el, hogy május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. Az iskolai ámokfutás másnapján pedig egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt kilenc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A tüntetők az erőszak ellen léptek fel, de voltaképpen a kormány, a köztársasági elnök és más, magas beosztású tisztségviselők menesztését követelték.

Aleksandar Vucic eleinte határozottan elutasította, hogy engedjen ezeknek a követeléseknek, az utóbbi néhány hétben viszont már arról beszélt, a tervezettnél előbb is urnák elé szólíthatják a szavazópolgárokat.

Szerbiában a legutóbb 2022. április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, ám a köztársasági elnök már a választás éjszakáján bejelentette, hogy két évvel később újra választásokra lehet számítani.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!