TV műsor

Szerbia kiadott Törökországnak egy kurd aktivistát

Külföld, 2017.12.26

Belgrád kiadta Ankarának azt a kurd aktivistát, aki Belgrádtól kért menedéket, mert Törökországban 15 évnyi börtönbüntetésre ítélték az alkotmányos rend elleni tevékenység - adta hírül az N1 regionális hírtelevízió kedden.

Ana Trkulja, Cevdet Ayaz kurd aktivista ügyvédje kijelentette: ügyfelét hétfő délután vitték el egy befogadóközpontból, ahol menedékkérelmének elbírálását várta. Miután a szerb hatóságok elutasították a kérelmet, a férfit azonnal kiadták Törökországnak.

Nela Kuburovic szerb igazságügyi miniszter az üggyel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy miután megszületett a kiadatásról szóló jogerős döntés, már nem lehetett jogorvoslatot benyújtani, azaz nem lehetett semmissé nyilvánítani azt.

Cevdet Ayaz kiadatása ellen az ENSZ kínzás elleni bizottsága is felszólalt, mert szerintük fennáll annak a veszélye, hogy a férfit Törökországban megkínozzák. Nela Kuburovic elmondása szerint az ENSZ-bizottság ajánlása már a döntés meghozatala után érkezett, ezért szerinte Szerbia nem vonható felelősségre. Hozzátette: nem politikai, hanem jogi döntés született.

A szerb kormány és az államfő az utóbbi időben többször is a Törökországgal fenntartott viszony javítását és erősítését hangsúlyozta, a jó kapcsolatok bizonyítékaként pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök októberben Szerbiába látogatott.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!