TV műsor

Szkripal-ügy - Orosz média: életjelt adott a megmérgezett volt kettős ügynök lánya

Külföld, 2020.12.01

Életjelt adott Julija Szkripal, az Angliában 2018-ban megmérgezett volt orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal lánya keddi orosz sajtójelentések szerint.

Julija Szkripal a TASZSZ hírügynökség összefoglalója szerint a Jaroszlavlban élő unokatestvérét, Viktoriját hívta fel. Elmondta, hogy apjával együtt továbbra is Nagy-Britanniában él. Beszámolója szerint Szergej Szkripal jól érzi magát, megpróbál sportolni, bár továbbra is egy ápoló folyamatos megfigyelése alatt áll, és a torkában légcsőmetszés után továbbra is egy cső van. A látása is megromlott egy kissé.

Az állítólagos beszélgetés - amelynek leiratát a Komszomolszkaja Pravda című bulvárlap teljes részletességgel közölte - a sajtóbeszámolók szerint november 21-én történt. Julija egy internetes SIP-telefont használt, Viktorija készülékének kijelzőjén egy szentpétervári faktoring-cég száma jelent meg. Az átállt orosz katonai hírszerző lánya azt mondta, hogy a korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem szállították őket Új-Zélandra.

A beszámolók szerint Julija és Szergej Szkripal külön él és ritkán találkozik egymással. A lány, akit 2018-ban szintén megmérgeztek, nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az apjával együtt valamikor visszatérjen Oroszországba. Julija Szkripal azt mondta, hogy megőrizte orosz állampolgárságát, és tartózkodási engedély alapján él Nagy-Britanniában.

Viktorija Szkripal elmondása szerint Szergej Szkripal az elmúlt évek során kétszer is felhívta őt.

Szergej Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés (akkori nevén: a GRU) ezredesét 2006-ban Nagy-Britannia javára folytatott kémkedés miatt, hazaárulás címén elítélték. 2010-ben elnöki kegyelemben részesült, hogy egy orosz-amerikai fogolycsere keretében szabadulhasson. London menedéket és brit állampolgárságot biztosított számára.

Szkripalt és lányát 2018. március 4-én mérgezték meg Salisburyben. A brit hatóságok szerint a meghiúsult merényletet az orosz katonai hírszerzés követte el a "novicsok" idegméreg-családhoz tartozó hatóanyaggal.

Moszkva bizonyítékokat követelt az általa megalapozatlannak minősített váddal kapcsolatban, és kifogásolta, hogy London nem engedélyezte a konzuli hozzáférést az orosz állampolgársággal is rendelkező két áldozathoz. Az incidens diplomaták kölcsönös kiutasításához és Oroszországgal szembeni büntetőintézkedésekhez vezetett.

Az orosz fél többször nehezményezte, hogy Szkripalék tartózkodási helye a hosszú kórházi kezelés után ismeretlen. Kettőjük közül a történtek után mindeddig csak Julija Szkripal jelent meg a nyilvánosság előtt egy tavaly május 23-án közzétett videofelvételen nyilatkozva.

Viktorija Szkripal több alkalommal is megkísérelt Nagy-Britanniába utazni, hogy találkozzon rokonaival, de vízumkérelmét rendre elutasították.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!