Szlovák újságíró-gyilkosság - Hetvenezer eurót fizethettek Kuciak meggyilkolásáért

Külföld, 2018.10.01

Legalább hetvenezer eurót fizetett a Ján Kuciak meggyilkolását megrendelő személy a szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásáért - jelentették be Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyen az ügyben folyamatban lévő vizsgálat eddigi eredményeit ismertették a szlovák bűnüldöző szervek képviselői hétfőn.

A gyilkosság végrehajtójának 50 ezer eurót fizetett ki készpénzben ki annak közvetlen megrendelője, további húszezret pedig addigi adóssága rendezéseként engedtek el a gyilkosság megrendelését közvetítő személynek - mondta az újságíró-gyilkosság ügyet vizsgáló ügyész, akinek nevét biztonsági megfontolásokból nem közölték. Az ügyész elmondta azt is, hogy a megrendelés csak Ján Kuciak személyére szólt, barátnője, Martina Kusnírová csak véletlen áldozat volt.

Jaromír Ciznár főügyész a fiatal nőről azt mondta, hogy "rossz időben volt rossz helyen".

A szlovák bűnüldöző szervek megállapítása szerint magát a kettős gyilkosságot a múlt héten a rendőrség által őrizetbe vett Tomás Sz. követte el, akit a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított a pozsonyi sajtó. Neki a gyilkosságért járó összeget egy később őrizetbe vett nő, Alena Zs. fizette ki, a rendőrség őt tartja a bűntény közvetlen megrendelőjének, de azt még nem tudják, hogy neki ki fizetett, vagyis ki volt a gyilkosság értelmi szerzője.

Az ügyben jelenleg négy személy ellen folytatnak eljárást a szlovák bűnüldöző szervek gyilkosság elkövetésének alapos gyanújával, ők vasárnaptól mindannyian vizsgálati fogságban vannak. A gyilkosság állítólagos elkövetőjén és annak megrendelőjén kívül a gyanúsítottak között van még a rendőrség múlt heti gútai (Kolárovo) akciója során őrizetbe vett másik két személy is. Az ügyészség szerint egyikük, egy volt katona, Miroslav M. - aki a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Tomás Sz. unokatestvére - sofőrként vett részt a bűncselekmény elkövetésében, a másik férfi pedig egy vállalkozó, Zoltán A., aki közvetítő szerepet vállalt a gyilkosság megrendelése során. A szlovák vizsgálati szervek szerint éppen az utóbbi férfi, Zoltán A. az egyedüli, aki eddig hajlandónak mutatkozott együttműködni a rendőrséggel.

"A gyanúsított felmérte az ellene felhozott bizonyítékokat, értékelte a helyzetet és úgy döntött, hogy nyitottabb lesz a büntetőeljárásban részt vevő szervek iránt" - mondta az ügyet vizsgáló ügyész.

Az érvényes szlovák jogszabályok szerint az ügyben felhozott vádak alapján az elkövetőkre húsztól huszonöt évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiróható.

A kettős gyilkosság áldozatait - egy fiatal szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét - február végén találta meggyilkolva a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságíró halála - akit a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben öltek meg - közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához - köztük Robert Fico kormányfő lemondásához - és a kabinet széleskörű átalakításához vezettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!