Az erdélyi evangélikusság legmagasabb kitüntetését a II. Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklatán adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának a hétfalusi településen.
Végh Nimród lelkész méltatásában az együttműködés, a csapatmunka, a "nem tisztséget, hanem munkát osztunk"-elv hírnőkeként jellemezte a kitüntetettet. Elmondta, Tamás Sándornak nem a közéleti szerepvállalását, vitathatatlan eredményeit, fáradhatatlan teherbírását, kitűnő beszélgető képességét díjazzák elsősorban, hanem emberségét. "Emberként van jelen a közéletben" - mondta, hangsúlyozva, hogy a díjazott egyszerre együttműködő, jóindulatú és segítőkész.
Elhangzott, hogy az 1966-ban Zágonban született Tamás Sándor budapesti jogi tanulmányok után tért haza szülőföldjére, ahol előbb Tőkés László püspök tanácsadója volt, majd 1996-2008 között három parlamenti képviselői mandátumot töltött be Bukarestben. Utána önkormányzati szerepet vállalt, azóta áll Kovászna megye élén.
"Közéleti pályafutása során következetesen kiállt a Székelyföld autonómiája és az erdélyi magyarság érdekképviseletének egysége mellett" - mondta Végh.
Elmondta, a díjazott a háromszéki kistérségek, egykori székely székek összehangolt fejlődéséért dolgozik, és kötelező feladatai mellett az anyanyelvhasználatért, a kisebbségi jogok bővítéséért küzd. Kezdeményezője a székely-szórvány partnerségi programnak, az Erdélyi Művészeti Központnak, támogatója a brassói repülőtér építésének, a barcasági magyaroknak, a székelyföldi evangélikusoknak.
Emellett a jogtalanul elkobzott erdő- és földterületek visszaszolgáltatásáért, a közbirtokosság érdekében is felemelte szavát.
Végh Nimród hangsúlyozza, hogy a névadója szellemiségéhez igazodva a Reményik Sándor-díjat olyan közéleti személyiségek kapják, akik a kárpát-medencei és erdélyi magyarság megmaradásáért, gyarapodásáért, megerősödéséért dolgoznak. A díjat Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és Zelenák Dávid ezüstérmes olimpiai úszó adta át.
Tamás Sándor elmondta: amikor tájékoztatták a díjról, úgy érezte, hogy még nagyon sokat kell dolgoznia a rangos kitüntetéséért. Ezt Reményik Sándor Himnusz a csúcsokon című versével köszönte meg.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!