Tengeralattjáró-ügy - Franciaország és India közösen kíván fellépni az indiai-csendes-óceáni térségben

Külföld, 2021.09.21

Franciaország és Indiai közösen kíván fellépni  egy mindenki számára nyitott  indiai-csendes-óceáni térségben - közölte kedden a francia elnöki hivatal Emmanuel Macron államfő és Narendra Modi indiai miniszterelnök telefonmegbeszélését követően.

A francia elnök "emlékeztetett arra, hogy Franciaország elkötelezett abban, hogy Indiai stratégiai autonómiája megerősödjön, beleértve az ipari és technológiai alapokat is, a két stratégiai partner között a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló erős kapcsolat keretében".

A telefonbeszélgetésre azt követően került sor, hogy Párizs azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az értesítése nélkül kötött új szövetséget Ausztráliával és Nagy-Britaniával, amelynek keretében egyebek mellett Ausztrália amerikai atommeghajtású tengeralattjárókat vásárol, Franciaországgal pedig felmondta a hagyományos tengeralattjárók szállítására néhány éve kötött nagyértékű szerződést.

A Elysée-palota közleménye nem utal közvetlenül a diplomáciai válságra, de hangsúlyozza, hogy a Párizs és Új Delhi közötti közeledés "célja a regionális stabilitás és a jog érvényesítésének erősítése, bármilyen formájú hegemónia teljes kizárásával" az Indiai-csendes-óceáni térségben, amely jelenleg az amerikai és kínai óriásvállalatok közötti feszültségek színtere.

A két ország közötti közeledés Párizs szerint "az európai-indiai kapcsolatrendszerbe és az indiai-csendes-óceáni térségben folyó európai munkálatokba illeszkedik". "A kétoldalú együttműködést minden területen, elsősorban gazdasági téren erősíteni kell" - szögezte le az elnöki hivatal.

Az elmúlt években Franciaország számos megállapodás között Indiával: Rafale típusú vadászgépek eladásáról, közös hadműveletekről az Indiai-óceánban, és a Dzsibutiban, a Réunion szigetén és az Egyesült Arab Emirátusokban található katonai bázisát megnyitotta az indiai tengerészet számára.

Az elnöki hivatal azt is jelezte, hogy a francia és az indiai vezetők között rendszeres az egyeztetés a G20-as országcsoport október végi római találkozója és a novemberben a skóciai Glasgow-ban rendezendő klímavédelmi csúcstalálkozó előtt.

Jean-Yves Le Drian kedden találkozik indiai kollégájával az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán New Yorkban. Francia és amerikai bejelentés szerint Emmanuel Macron pedig a közeljövőben tárgyal Joe Biden amerikai elnökkel az Ausztráliával megkötött amerikai tengeralattjáró-eladási szerződés kapcsán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!