Terrorizmus - Elfogtak egy nőt Németországban az Iszlám Állam támogatásának gyanúja miatt

Külföld, 2019.09.09

Elfogtak a németországi Hamburgban hétfőn egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tagja volt.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a háromgyermekes anya 2015 januárjában kiskorú gyermekeivel Németországból Törökországba, majd onnan az akkori férjével és a gyerekekkel Szíriába utazott.

A német-tunéziai kettős állampolgárságú gyanúsított a terrorszervezet egykori központjaként számon tartott Rakkában telepedett le családjával. Feladata a háztartás vezetése és "az IÁ ideológiájának megfelelő" gyereknevelés volt - áll a közleményben.

A gyanúsított férje az IÁ harcosaként tevékenykedett, és 2015 tavaszán az életét vesztette a Kobane körüli harcokban. Az özvegy néhány hónappal később hozzáment egy Németországban ismert - Deso Dogg művésznevű - egykori rapzenészhez, aki még 2014-ben csatlakozott a dzsihadistákhoz Szíriában, és a legutóbbi értesülések szerint tavaly meghalt egy légicsapásban.

A többi között terrorszervezetben viselt tagsággal gyanúsított nő új házassága megromlott, és viták miatt, valamint azért, hogy negyedik gyermekét Németországban hozza a világra, 2016 szeptemberében, terhesen, három gyermekével együtt visszatért.

Egy júniusban ismertetett belügyminisztériumi kimutatás szerint az utóbbi években mintegy 1050-an távoztak Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz.

Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba, 220 fő meghalt, további mintegy 160-ról pedig nincsenek információk. Valószínűleg nagy részük meghalt a harcokban, de előfordulhat, hogy az IÁ visszaszorítása után néhányuknak sikerült elmenekülni és elrejtőzni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!