Az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport közölte: Bogdán Csaba és Weisz Viktor Magyar Péter, illetve Tarr Zoltán mandátumát veszi át az Európai Parlamentben a héttagú magyar néppárti delegáció tagjaként.
Bogdán Csaba a miniszterelnök helyét megörökölve az EP Alkotmányügyi Bizottságában (AFCO), míg Weisz Viktor, Tarr Zoltán miniszter helyén az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának (CULT) lesz a tagja.
Bogdán mechatronikai és orvostechnikai mérnök, emellett történelem és klasszika-filológia szakon is diplomát szerzett. Doktori fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte, kutatása az emberi gerinc vizsgálatára irányult. Legutóbbi munkahelyén egy CT- és MR-diagnosztikai központ ügyvezető igazgatója volt.
Weisz Viktor nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát a londoni King’s College-en, majd közgazdaságtan és vállalkozásfejlesztés területén szerzett mesterfokozatot a Cambridge-i Egyetemen. Külügyi tanácsadóként eddig is részt vett az EP-delegáció munkájában: nemzetközi politikai, külgazdasági és geopolitikai kérdések elemzésével, valamint stratégiai előkészítésével foglalkozott.
"Mindkét képviselőnk valódi vérfrissítést jelent a néppárti frakció számára. Weisz a képviselőcsoport legfiatalabb tagjaként új dinamikát és merész jövőképet visz az európai politikába" - fogalmaztak.
A közlemény Weisz Viktort idézte, aki azt mondta: "a mi generációnk felelőssége, hogy az európai eszmét a huszonegyedik század nyelvére fordítsa". Ez a nyelv ma a szakértelem, a nyitott szellem és a folyamatos tanulás - hangoztatta az EP-képviselő.
Bogdán Csaba a közlemény szerint azt mondta: európai parlamenti képviselőként az állampolgári részvétel erősítését, az átlátható működést és a társadalmi igazságosság képviseletét tekinti a fő céljának. "Hiszek abban, hogy amilyen mértékben felfedezi magában az ember az erkölcsöt, úgy válik egyre szabadabbá a saját hivatásában is" - tette hozzá az EP-képviselő.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!