Tizenkét ember bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a francia elnök elleni 2018-as merényletterv miatt

Külföld, 2022.09.08

Tizenkét "ultrajobboldali nézeteket valló" ember bíróság elé állítását kezdeményezte a francia terrorellenes ügyészség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Emmanuel Macron államfő ellen terveztek merényletet 2018 novemberében.

A vádhatóság terrorista bűnszövetkezet címén kérte augusztus 18-án a 22 és 62 év közötti gyanúsítottak bíróság elé állítását. Közülük egy nő és 11 férfi, s a Barjols elnevezésű Facebook-csoporton keresztül tartották a kapcsolatot egymással - tudta meg az AFP hírügynökség.

A per megtartásáról - esküdtszék vagy büntetőbíróság előtt - a vizsgálóbíró hozza meg a végső döntést.

Az ügyben 2016. november 6-án indult eljárás, amikor is a radikális szélsőjobboldal több szimpatizánsát előállították. A nyomozás először 14 embert gyanúsított meg terrorista összeesküvéssel, de a négy évig tartó vizsgálat végén két ember ellen ejtették a vádat.

A terrorellenes ügyészség azzal gyanúsítja a 12 embert, hogy megbeszéléseket, felkészüléseket tartottak és felszereléseket szereztek be azért, hogy erőszakos cselekményt hajtsanak végre az államfő ellen. A nyomozók akkor léptek közbe, amikor egyértelművé vált, hogy a Facebook-csoport egyik adminisztrátora, Jean-Pierre Bouyer részt kíván venni az első világháborút lezáró tűzszünet 1918. november 11-i aláírásának 100. évfordulóján rendezett egyik megemlékezésen, ahol Emmanuel Macron is koszorúzott.

A gyanúsított a rendőrök által lehallgatott egyik beszélgetésben arról beszélt, hogy kerámiakéssel fog az államfőre támadni, mert azt nem érzékelik a fémdetektorok a beléptetésnél. A gépkocsiban, amellyel a helyszínre ment, egy tőrt és egy Bibliát találtak a nyomozók. A férfit először előzetes letartóztatásba helyezték, néhány hónappal ezelőtt azonban rendőri felügyelet alatt szabadlábra helyezték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!