A hatóságok közlése szerint az egyik áldozatot egy kidőlő fa ütötte agyon, a másik azért halt meg, mert lélegeztetőgépe meghibásodott az áramszünet következtében.
A meteorológiai szolgálat szerint Tajvan délnyugati részén, Jünlin megyében óránkénti 220 kilométeres széllökéseket mértek.
Tajvant rendszeresen sújtják tájfunok, ám ezek jellemzően a ritkábban lakott keleti partot érik el. A Danas tájfun - amelyet a meteorológiai hatóság egy időre a második legerősebb kategóriába sorolt - vasárnap késő este a délnyugati part felől érkezett, majd a Tajvani-szoros felé haladva jelentősen meggyengült. Előrejelzések szerint a hét második felében éri el Kína keleti partvidékét.
Laj Csing-tö tajvani elnök a Facebook-oldalán azt írta: a Danas ritka pályán halad, így "egész Tajvan egymás után lesz kitéve a szél és az eső hatásának", és felszólította a lakosságot, hogy időben tegyék meg a szükséges előkészületeket.
A tájfun miatt több mint félmillió háztartás maradt áram nélkül, több mint 300 belföldi és nemzetközi járatot töröltek, és korlátozták az észak-déli gyorsvasút forgalmát.
Kína keleti partvidékén, Csöcsiang tartományban a hatóságok hétfőn másodfokú riasztást adtak ki, és leállították 121 utasszállító hajó, valamint 64 kompjárat közlekedését. Óvintézkedésként 181 építkezést - köztük szélerőmű-projekteket - is felfüggesztettek. A kínai meteorológiai szolgálat közleménye szerint a Danas várhatóan kedden késő este éri el a Tajcsou és Fucsou közötti partvidéket - adta hírül a kínai állami televízió, a CCTV.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!