Több holttestet találtak a Szajnában Párizs közelében

Külföld hírek, 2025.08.14

Négy holttestet találtak a Szajnában a Párizshoz közeli Choisy-le-Roi-ban.

Francia rendőrség A férfi holttesteket néhány méterre egymástól találták meg, és már több napja a vízben lehettek - erősítette meg csütörtökön az ügyben vizsgálatot indító francia rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.

A rendőrséget szerdán délután riasztotta a Szajna mentén közlekedő elővárosi vasút (RER) egyik utasa, miután meglátta a holttesteket a folyóban.

A helyszínre érkező vízi rendőrség először egy holttestet emelt ki a vízből, majd további hármat, amelyek néhány méterre voltak egymástól: az egyik körülbelül 50 méterre az elsőtől, a másik ágak közé szorult, a harmadik pedig a vízzel sodródott.

A négy áldozat már több napja a vízben volt. Hárman teljesen fel voltak öltözve, míg a negyedik nem viselt sem nadrágot, sem alsóneműt.
A holttesteket a párizsi igazságügyi-orvostani intézetbe szállították azonosításra és boncolásra.

Choisy-le-Roi polgármestere, Tonino Panetta a Le Parisiennek elmondta, hogy "a holttestek előrehaladott bomlásnak indultak". Hozzátette, hogy "valószínűleg elég messziről sodródhattak ide". A nyomozás egyelőre nem tárt fel bűncselekményre utaló nyomokat.



Fotó: Illusztráció
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!