TV műsor

Több mint három hónapja tüntetnek Belgrádban a szerb elnök ellen eredménytelenül

Külföld, 2019.03.03

Tizenharmadik hete tüntetnek Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök ellen, ám az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozatnak eddig semmilyen eredménye nem volt.

A tiltakozók a rendezvénnyel állításuk szerint fel akarják hívni a figyelmet mindazokra a problémákra, amelyekkel Szerbiának szembe kell néznie, és amelyek oka az államfő és az általa vezetett párt, a Szerb Haladó Párt (SNS).

A több ezer tüntető a legnagyobb gondnak a fiatalok elvándorlását, a pártfoglalkoztatást, a média elnyomását, és a mindenre kiterjedő diktatúrát nevezte. A szombati megmozdulásra százezer matricát is készítettek, amelyek állításuk szerint Aleksandar Vucic be nem tartott ígéreteit tartalmazzák. A matricákkal teleragasztották a tiltakozás útvonalát, ám állításuk szerint a személyautókat és a kirakatokat kihagyták, nem akarták ugyanis megrongálni senkinek a magántulajdonát.

A rendezvényen felszólalt Marinika Tepic független parlamenti képviselő, aki szerint az államfő és a pártja folyamatosan azt igyekszik üzenni, hogy az országban minden rendben van, és a lakosság egyre jobban él, holott ez nem igaz, és a helyzet évről évre rosszabb.

A tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetők.

A tüntetések jelmondata az "Egy az ötmillióból" lett, ami arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.

A tiltakozások mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. A tiltakozások mára már Szerbia több mint hatvan városára kiterjedtek, és a hét majdnem minden napjára jut valahol egy demonstráció.

Mindezek ellenére a közvélemény-kutatások szerint a SNS támogatottsága továbbra is 50 százalék feletti, és könnyedén meg tudna nyerni bármilyen választást, Aleksandar Vucic pedig még pártjánál is népszerűbb, így nem várható, hogy eleget tesz a tüntetők kérésének, és lemond posztjáról.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!