Több száz szlovák újságíró nyilatkozatban ítélte el Robert Fico nekik címzett kijelentéseit

Külföld, 2018.11.14

Több száz, túlnyomó többségében liberális médiumokban dolgozó szlovákiai újságíró közös nyilatkozatban utasította vissza szerdán Robert Ficónak azokat a kijelentéseit, amelyeket a helyhatósági választások eredményeiről - szerinte - nem valósághűen beszámoló újságíróknak címzett.

Robert Fico, a legerősebb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke kedden indulatos hangnemben bírálta a szlovákiai médiát, illetve annak azon részét, amely - a volt miniszterelnök véleménye szerint - a valóságot eltorzítva kommentálta a hétvégi helyhatósági választások eredményeit.

A hétvégi voksoláson minden korábbinál több független, pártonkívüli jelöltet választottak meg, ugyanakkor a legnagyobb kormánypárt, az Irány pozíciója gyengült és néhány ellenzéki párt is rosszul szerepelt. A baráti médiával gyakorlatilag nem rendelkező Irányt gyenge eredményei miatt több szlovákiai média a választás egyedüli veszteseként mutatta be.

Robert Fico ezt azzal kommentálta, hogy leszögezte: pártja a következő parlamenti választásokat is meg akarja nyerni, már csak azért is, hogy "az újságírók között ezeket a komédiásokat üsse meg a guta".

Az újságírók tiltakozó nyilatkozata szerint Fico retorikája arról tanúskodik, hogy a pártelnök "elveszítette (józan) ítélőképességét", s keddi megszólalása visszataszító azokkal az újságírókkal szemben, akik a fiatal tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak és barátnője február végi meggyilkolása után is folytatták a különböző botrányos ügyek felgöngyölítését. Az aláírók úgy vélik: Fico viselkedése cinikus volt a februárban meggyilkolt újságíró családjával szemben is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!