TV műsor

Több százan tüntettek Koszovóban egy ellenzéki aktivista három évvel ezelőtti tisztázatlan halála miatt

Külföld, 2019.11.05

Több százan vonultak utcára kedden Koszovó fővárosában, Pristinában, hogy azt követeljék az igazságügyi szervektől, tisztázzák, milyen körülmények között halt meg három évvel ezelőtt a börtönben a 26 Astrit Dehari, aki az ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) aktivistája volt.

A rendőrség 2016 augusztusában fogta el az Önrendelkezés hat aktivistáját, akiket azzal gyanúsítottak, hogy néhány héttel korábban gránátot dobtak a pristinai parlament épületére, így tiltakoztak az ellen, hogy a parlament ratifikáljon egy Montenegróval kötött határegyezményt. Astrit Dehari három hónappal később, mindeddig tisztázatlan körülmények között halt meg cellájában.

A rendőrség először azt állította, hogy öngyilkosság történt, egy svájci igazságügyi orvosszakértői vizsgálat azonban a múlt héten arra engedett következtetni, hogy gyilkosság történt, ezért az ügyészség újranyitotta az ügyet.

Albin Kurti, az Önrendelkezés vezetője - aki várhatóan Koszovó következő miniszterelnöke lesz, miután pártja megnyerte az október 6-i előrehozott választást - független nyomozást kért az ügyben, és azt követelte, hogy vonják felelősségre azokat, akik felelőssé tehetők Astrit Dehari haláláért.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!