Török alelnök: Törökország a béke és stabilitás pártján áll

Külföld, 2024.04.26

Törökország a béke és stabilitás pártján áll, az ukrajnai háború kezdete óta küzd a béke helyreállításáért, a globális élelmiszerbiztonságért és továbbra is mindent megtesz a térség biztonságáért - hangoztatta Cevdet Yilmaz török alelnök pénteken Bukarestben, miután Marcel Ciolacu román kormányfővel tárgyalt.

Közös sajtóértekezletükön kiemelte: Törökország és Románia fekete-tengeri NATO-szövetségesként együttműködik a régió biztonságáért. Bulgáriával közösen munkacsoportot hoztak létre a Fekete-tenger aknamentesítése érdekében, a török vadászgépek pedig részt vesznek a NATO romániai légi járőrszolgálatában - mutatott rá.

Yilmaz szerint a NATO-tagság és a - Törökország, Görögország, Románia és Jugoszlávia által - 90 éve aláírt Balkáni egyezmény alapozza meg Románia és Törökország szolidaritását a nemzetközi kihívásokkal szemben, (fekete-tengeri) jószomszédi kapcsolataikat, a két ország 2011-ben megkötött stratégiai partnerségét és azt, hogy Románia mára Törökország legfontosabb európai uniós kereskedelmi partnerévé vált.

A török alelnök köszönetet mondott azért, hogy Románia támogatja országa csatlakozását az Európai Unióhoz, valamint azért, hogy a török kisebbség "békében élhet Romániában", ahol jogaik betartását az alkotmány garantálja.

A román miniszterelnök megerősítette, hogy Románia következetesen kiáll Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, hozzátéve, hogy Ukrajna újjáépítéséről is egyeztetett a török alelnökkel.

Ciolacu azt mondta: Törökország kulcsfontosságú partnere az EU-nak, Románia legfontosabb unión kívüli exportpiaca, amellyel Bukarest fejleszteni akarja együttműködését. A török-román kereskedelmi kapcsolatok volumene tavaly meghaladta a 10 milliárd dollárt, ugyanakkor a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez a Romániában jelen lévő török cégek is hozzájárulnak.

Kiemelte: török vállalat nyerte meg a versenytárgyalást annak a földgázvezetéknek a megépítésére, amely a Fekete-tenger kontinentális talapzatából kitermelt földgázt fogja becsatornázni a Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Ausztriát összekötő BRUA gázfolyósóba. A tengerparti Tuzla és a román főváros közelében lévő Podisor közötti, több mint 300 kilométeres, csaknem félmilliárd euróból megépítendő gázvezeték első szakaszát pénteken avatják fel a Calarasi megyei Dragalina településen Cevdet Yilmaz jelenlétében.

A török alelnököt Klaus Iohannis román államfő is fogadja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!