Török offenzíva - Graham: Törökország drágán megfizet a támadásért

Külföld, 2019.10.09

Twitter-üzenetben fenyegette meg Törökországot szíriai offenzívája miatt Lindsey Graham republikánus szenátor szerdán. A politikus azt írta, hogy az amerikai kongresszus drágán megfizetteti az akciót Törökországgal.

A Donald Trump szoros szövetségeseként számon tartott szenátor szerdai bejegyzésében sürgette az amerikai elnököt, hogy változtasson az amerikai csapatok szíriai kivonásáról hozott döntésén.

"Katasztrófa van alakulóban" - ismételte meg Graham a héten már többször is hangoztatott véleményét.

Egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott: "imádkozzunk kurd szövetségeseinkért, akiket szégyentelenül magára hagyott a Trump-kormányzat. Ez a lépés biztosítja az Iszlám Állam újbóli megjelenését".

Egy későbbi bejegyzésben megjegyezte, hogy az Iszlám Állam elleni harcot illetően "rossz ötlet az amerikai nemzetbiztonságot Oroszországra, Iránra és Törökországra bízni".

A dél-karolinai politikus közölte: élén áll a kongresszus azon erőfeszítéseinek, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök drágán megfizesse a szíriai offenzíva árát.

Miközben az amerikai szenátusban az utolsó simításokat végzik a török offenzívát elítélő határozati javaslaton, Lindsey Graham szenátor connecticuti demokrata párti kollégájával, Chris Coons szenátorral együtt felszólította Donald Trumpot, hogy magyarázza meg a kongresszusnak a szíriai csapatkivonás okát. Donald Trump és az amerikai kormányzat helyi idő szerint szerda kora délutánig nem reagált az Ankara által megindított támadásra.

Trump a közel-keleti helyzetnek szentelt szokatlanul hosszadalmas Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a térségben évszázadok óta több csoport harcol egymással, és az Egyesült Államoknak "soha nem kellett volna jelen lennie" ott. Leszögezte: az Egyesült Államok nyolcezer milliárd dollárt költött a közel-keleti harcokra és politikára, ezernyi amerikai katona életét áldozta fel, és "a másik oldalon" milliók haltak meg.

"Bemenni a Közel-Keletre a legrosszabb döntés volt, amit valaha is hoztak országunk történetében" - állapította meg

Az iraki háborúra utalva hangsúlyozta: "A tömegpusztító fegyverekről szóló, ma már bizonyítottan hamis okokkal indultunk háborúba. Egyetlen tömegpusztító fegyver sem volt! Most lassan és biztonságban hazahozzuk nagyszerű katonáinkat".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!