Török puccskísérlet - Ismét csaknem 150 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Külföld, 2020.09.10

Elfogatóparancsot adtak ki Törökországban újabb 145 ember ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal.

Az isztambuli főügyészség 123 ember, köztük jelenlegi és volt katonák, valamint kadétok után indíttatott keresést, míg egy adanai nyomozás keretében 22 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot, beleértve rendőröket, tanárokat, egy tiszthelyettes katonát, de magánszférában dolgozókat is.

A hatóságok a több tartományra kiterjedő razziák során 109 embert már őrizetbe vettek, sőt 43-at terrorszervezeti tagság gyanújával előzetes letartóztatásba is helyeztek, köztük aktív szolgálatos katonákat.

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok mozgalmát vádolja a meghiúsult hatalomátvételi kísérletért. Gülen azonban tagadja, hogy bármi köze is lett volna a történtekhez. A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Az immár több mint négy éve tartó megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az elmúlt években százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!