Törökország a jövő év első felében tervezi bemutatni az új alkotmányt

Külföld, 2021.03.24

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában bejelentette, hogy országa a jövő év első felében tervezi bemutatni a múlt hónapban kilátásba helyezett új alkotmányt.

Erdogan, aki a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben, az AKP 7. kongresszusán felszólalva azt mondta, hogy a jelenlegi, 1982-es alaptörvény, amely az 1980-as katonai puccs után született, "megfogalmazásában és szellemiségében a mögötte álló gyámhatalmak alkotása", és már érvényét vesztette.

A török vezető aláhúzta: mind a török történelem, mind a "fejlődő és változó" világ feltételei elkerülhetetlenné tesznek egy új polgári alkotmányt. Hangsúlyozta, hogy olyan alaptörvényt akarnak, amilyet a nemzet. "Ezért az új alkotmány középpontjában az embernek, az ember békéjének, jólétének, boldogságának kell állnia" - részletezte.

Erdogan jelezte: először kidolgozzák az alapelveket, majd bizonyos szintig előkészítik a szöveget, amelyet aztán nyilvános vitára bocsájtanak. Az új alkotmány "nyílt és átlátható folyamat terméke" lesz - nyomatékosította, hozzátéve végül, hogy a lehető legszélesebb körben elfogadott szöveget feltétlenül a nemzet jóváhagyására bízzák.

Törökországban 2018 júliusában egy alkotmánymódosítás következtében a korábbi parlamentáris berendezkedés helyett végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe. A lépéssel megszűnt a miniszterelnöki intézmény, és az államfőre szállt át a kormányfő minden jogköre. A parlament továbbra is kidolgozhat, módosíthat és visszavonhat törvényeket, a köztársasági elnök ugyanakkor törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki olyan területeken, amelyeket a törvény nem szabályoz egyértelműen. Az alkotmánymódosításról 2017 áprilisában 51,4 százalékos többséggel népszavazáson döntöttek a törökök.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!