TV műsor

Tovább erősödött az ukrán elnök, Medvedcsuk és Timosenko pártja a parlamenti választások részeredményei szerint

Külföld, 2019.07.23

A szavazatok csaknem 94 százalékának feldolgozása után még tovább erősödött kedden a vasárnap tartott ukrajnai parlamenti választás abszolút győztese, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt, Julija Timosenko volt kormányfő Haza (Batykivcsnina) pártja feljött a harmadik helyre, a rockénekes Vakarcsuk pártja viszont gyengült.

A Nép Szolgája 93,57 százalékos feldolgozottság mellett a pártlistákra leadott szavaztok alapján 43,14 százalékkal áll az első helyen. Ez a hétfő esti 80 százalékos feldolgozottság melletti eredményhez képest 0,2 százalékkal több, így az Ukrajinszka Pravda hírportál számításai szerint még egy plusz listás helyre, azaz 124-re lehet elegendő. Jelöltjei emellett 129 körzetben vezetnek, így 253 képviselője lehet a 450 fős parlamentben.

A második helyen továbbra is a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform - Életért párt áll. Listás eredménye úgyszintén nőtt, 12,95-ról 13,06 százalékra. Ez 38 listás helyre lehet elegendő, továbbá hét egyéni jelöltje esélyes a bejutásra, ami összesen már 45 képviselői helyhez elég.

A harmadik helyre feljött Timosenko Haza pártja egy hajszálnyival előzve meg Petro Porosenko volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártját. Előbbi most 8,18, utóbbi 8,12 százalékon áll, egy-egy egyéni jelöltjük esélyes a bejutásra, így mindkét párt egyformán 24 mandátumra számíthat.

Visszaesett viszont kicsit Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) nevű pártja, amely este még 6,05 százalékon állt, most viszont már csak 5,84 százalékon. Megmaradt három befutó egyéni jelöltje, de összesen - a korábbi 21 helyett - így már csak 20 mandátumra számíthat.

A hírportál előrejelzése alapján a jelenlegi állás szerint más pártok egyéni jelöltjeiből 10-en jutnak be a parlamentbe, független jelöltekből pedig 48-an.

Zelenszkij pártja több rekordot is megdöntött a mostani parlamenti választáson - írta az Ukrajinszka Pravda. Először is soha ekkora támogatottsággal még nem nyert választást egy párt sem. A korábbi rekordtartó a Viktor Janukovics Oroszországba menekült volt elnök mögött Régiók Pártja volt, amely a 2007-es választáson 34,37 százalékot szerzett.

Megdöntötte a Régiók Pártjának egy másik rekordját is a Nép Szolgája, amely előre láthatóan minden idők legtöbb egyéni jelöltjét "viszi be" a parlamentbe. Janukovics pártja a 2012-es választást 113 egyéni körzetben nyert, Zelenszkij pártjának jelöltjei most 129 körzetben állnak nyerésre.

Csaknem ugyanannyian szavaztak az elnök pártjára, mint Zelenszkijre a tavaszi elnökválasztáson. Zelenszkijre az elnökválasztás első fordulójában 5,7 millió választó voksolt, a Nép Szolgája pártra hétfő esti adatok szerint 5,4 millióan.

A leköszönő, 2014-ben hivatalba lépett parlament nagy vesztese az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front, amely el sem indult az idei választáson - bár hét képviselője más pártok listáján, illetve egyéni jelöltekként bejut az új törvényhozásba -, Andrij Szadovij lvivi (lembergi) polgármester Önsegély (Szamopomics) nevű pártja, amely 2014-ben 10,97 százalékot, most viszont csak 0,7 százalékot ért el, és Oleh Ljasko Radikális Pártja, amely az öt évvel ezelőtti 7,44-ról szintén a küszöb alá, 4 százalékra süllyedt.

Nagyot vesztett Porosenko pártja is, amely 2014-ben 21,87 százalékot szerzett, most viszont 8,12-on áll. A Moszkva-barát erők viszont erősödtek: az Ellenzéki Blokk öt évvel ezelőtt 9,43 százalékot szerzett, az Életért párt viszont most 13 százalék fölött áll. Timosenko pártja is erősített: a Haza 2014-ben 5,7 százalékkal került a parlamentbe, most 8 százalék körüli eredményt tudhat magáénak.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!