A Hargita megyei községben az elmúlt napok esőzései nyomán kialakult rendkívüli helyzetről Nyágrus László polgármester a Maszol hírportálnak nyilatkozva közölte: jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával. "Ez reményt adhat mindannyiunk számára. Nemcsak a turizmusnak, hanem a kitermelésnek is" - fogalmazott a székelyföldi elöljáró.
A Székelyhon hírportál arról számolt be, hogy a sóbánya feletti területet - ahol a patak vize bezúdul a bányába - lezárták, mivel ingataggá vált a talaj. Az illetékesek attól tartanak, hogy újabb helyeken szakad be a patakmeder, ezért az oda vezető hidat csendőrök őrzik. A helyiek szerint már jelenleg is több víznyelő van, ahol zúdul be a víz a bányába. Parajdon szerdán is esik az eső, a meteorológusok továbbra is esős időre figyelmeztetnek.
A helyi sajtó helyszíni beszámolói szerint a község lakosainak körében nagy az elkeseredés, attól tartanak, hogy beomlik a bánya, és azt tartják, sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt a hatóságok állítják. Az az általános vélemény, hogy a jelenlegi helyzetet meg lehetett volna előzni, ha az illetékesek időben beavatkoznak, hiszen évek óta tudni lehet a vízszivárgásról. Azt is kifogásolják, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) nem kommunikál kielégítően a helyzet súlyosságáról.
A Hargita megyei község lakosai attól tartanak, hogy a bánya bezárásával a Parajdnak és környékének megélhetést biztosító turisták is elmaradnak. Nyágrus László szerint szakemberek bevonásával áthidaló megoldásokat kell találni ahhoz, hogy a sóbánya bezárása esetén meg tudják tartani a környéken a turistákat, amiben segít, hogy az elmúlt években számos turisztikai attrakció épült. Kiemelte: mindezzel együtt Parajd és a térség idegenforgalmának a sóbánya a motorja.
Petres Sándor Hargita megyei prefektus a sajtóval közölte: a szakemberek arról biztosították, hogy rövid- és középtávon nem áll fenn a bánya beomlásának veszélye, ahogy az a közösségi médiában terjed. "Valóban, ha teljesen megtelne vízzel a bánya és évekig állna benne, akkor létezne ez az elméleti veszély. De ismétlem, rövid- és középtávon, nem lehetséges, hogy ilyesmi megtörténjen" - idézte nyilatkozatát az Agerpres.
Elmondta: szerdán csökkent kicsit a bányába beáramló víz mennyisége, de a térségben továbbra is esik az eső, és amíg a vízszint nem éri el a megszokott szintet, nem lehet beavatkozni anélkül, hogy veszélyeztetnék az emberek életét és a munkagépeket.
Közölte: szerdán ülésezett a válságkezelésért felelős megyei bizottság, és tájékoztatta a helyzetről és a sürgős tennivalókról az országos vezetőséget. Biztosította a parajdiakat, hogy nincsenek egyedül, és a hatóságok mindent megtesznek a helyzet megoldása érdekében.
Irina Muller, a Salrom termelési igazgatója a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta: jelenleg csak a föld alatt dolgoznak a két szigetelőgát építésén, amely a Telegdy-bányát és a szabadidős részleget védi, kültéren túl veszélyes a munka.
Bíró Barna-Botond, Hargita megye önkormányzatának elnöke az MTI-nek küldött közleményében bejelentette, hogy válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, hogy "gyors, összehangolt és hatékony fellépéssel megvédjék a közösség jövőjét, a helyi turizmust".
Közölte: a bánya megmentését célzó elengedhetetlen sürgős műszaki beavatkozások mellett - ami a szakemberek feladata -, átfogó turizmusmentő kampányra is szükség van, mely új lendületet adhat a térségnek.
Azt kérte a szakemberektől - turisztikai szakértőktől és térségfejlesztéshez értőktől -, hogy még a héten találkozzanak a parajdi vállalkozókkal, hallgassák meg álláspontjukat, és utána dolgozzanak ki javaslatot, amely alapján a megyei önkormányzat "országos turisztikai felhívással" fordulhat a magyar vagy a román kormányhoz segítségért - részletezte Bíró Barna-Botond.
A csoportot Szabó Károly, a Visit Hargita igazgatója vezeti, tagja Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a Mini Erdély Park megálmodója, Trucza Adorján, a Taste of Transylvania alapítója és Razvan Pascu turisztikai marketing szakember, Hargita megye hivatalos turisztikai nagykövete.
Parajd lakosainak 80 százaléka a turizmusból él - emlékeztetett a tanácselnök, aki szerint a megyei önkormányzat elkötelezett amellett, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa a helyreállítási munkálatokat és a turizmus újraindítását.
Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet pénteken június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt. A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségi panaszra is javallott.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!