Túraautó-vk - Nagy Dániel szerint a nehézségek ellenére nem állnak rosszul

Külföld, 2022.05.27

A különböző nehézségeik ellenére nem állnak rosszul a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyéhez képest a Zengő Motorsport versenyzői Nagy Dániel, a csapat magyar pilótája szerint, aki a Nürburgringen zajló második forduló időmérő edzése előtt úgy vélte, valószínűleg nem most fogják elérni azokat az eredményeket, amiket szeretnének.

A 24 éves versenyző az MTI-nek pénteken azt mondta, a csaknem 26 kilométeres, legendás Nordschleifén nagyon sokat számít a versenyautóval és a pályával kapcsolatos tapasztalat, melyeknek ő egyelőre híján van, így megpróbálja bátorsággal és kockázatvállalással pótolni ezeket.

"Most az a legfontosabb, hogy a hétvége során az autóink maradjanak egyben, bár itt így elég nehéz versenyezni. Mivel a csapat által jóval korábban megrendelt csomag még mindig nem érkezett meg, fontos lesz, hogy ne sérüljön egyik autónk sem" - jelentette az M4 Sport szakkommentátoraként is dolgozó Nagy, kiemelve, hogy a riválisokkal szemben az ő felkészülésük messze nem volt megfelelő, ezért számítottak is rá, hogy nehéz idénykezdet vár rájuk.

"Csatlakoztunk egy olyan mezőnyhöz, amelyből minden csapat eltöltött legalább tíz tesztnapot a szezon előtt, sőt, vannak olyanok, amelyek szerintem húsz felett járnak. Nekünk ehhez hasonló lehetőségeink nem voltak, ennek ellenére az első fordulón, Pau-ban Rub Huff-fal mindketten pontokat tudtunk szerezni, és így egyáltalán nem állunk rosszul a bajnokságban" - mondta a magyar versenyző, aki úgy fogalmazott, a nürburgringi időmérő edzés péntek (ma) délután "ugrás lesz az ismeretlenbe".

"A csütörtöki első szabadedzésen száraz pályán sikerült bemennem kilenc perces köridő alá, ami az egyéni célom volt, a második gyakorláson viszont előjött egy futómű-probléma, ami egyre csak rosszabbá vált" - magyarázta Nagy, aki úgy véli, hálával tartozik a Zengő Motorsportnak, és meg kell becsülnie a csapattól kapott lehetőséget.

"Nemzetközi szinten is nagyon ritka, hogy egy privát csapat esélyt ad egy olyan versenyzőnek, aki az adott pillanatban nem rendelkezik megfelelő háttérrel a versenyzéshez" - emelte ki a pilóta. Elárulta, csapattársával, Huff-fal minden információt megosztanak egymással, jelenleg ugyanis utol kell érniük a mezőnyt, ennek érdekében pedig fejleszteniük kell a Cupra típusú versenyautókat.

"Most az egyéni eredmények kevésbé számítanak, amennyiben mégis sikerülne az első tíz környékén végezni, azzal már elégedett lennék" - tekintett előre a szombati futamokra Nagy.

A túraautó-vk második fordulójának időmérő edzésére 13 órától kerül sor a Nürburgringen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!