A turisztikai szakértő szerint már most látni az események rövid távú hatásait, hiszen egyre többen halasztják el vagy akár vissza is mondják a franciaországi útjaikat, főképp az amerikai vendégek. Kiss Róbert Richárd szerint érthető, hogy az üdülni vágyók nem szeretnek bizonytalanságba érkezni, ám ez jelentős bevételkieséssel is jár.
Franciaország a vendégek számát és az idegenforgalmi bevételt tekintve eddig a világ legjelentősebb államai közé tartozott, még a járvány alatt is jelentős haszna származott a turizmusból. A mostani csökkenés mértékét ugyanakkor egyelőre megbecsülni sem lehet, hiszen még mindig nem látni a zavargások végét - fogalmazott.
Kiss Róbert Richárd hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem kell hasonló fenyegetésektől tartani, a turisták itt bárhová nyugodtan utazhatnak. A természeti és kultúrkincsek, az épített örökség, a gyógyvizek és az élmények mellett ma már ez az egyik legfontosabb szempont, a belföldi idegenforgalomnak a biztonság az egyik legjelentősebb versenyelőnye - tette hozzá a turisztikai szakértő.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!