Újabb kormánytisztviselők képviselőházi meghallgatásának leiratát hozták nyilvánosságra Washingtonban

Külföld, 2019.11.08

Újabb kormányzati tisztségviselők képviselőházi meghallgatásának leiratát hozták nyilvánosságra pénteken Washingtonban: Alexander Vindmanét, a Nemzetbiztonsági Tanács Ukrajna-szakértőjéét és Fiona Hillét, a Fehér Ház volt Oroszország-szakértőjéét.  

Az ukrán gyökerű Vindman tanúvallomásáról készült leirat nem tartalmaz sok újdonságot, tekintettel arra, hogy a múlt héten zárt ajtók mögött tartott meghallgatás csaknem valamennyi lényeges részletét a demokrata párti törvényhozók azonnal kiszivárogtatták a sajtó egy részének.

Új információ azonban az, hogy Alexander Vindman azt állította három képviselőházi bizottság tagjainak: Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke egyeztette a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti esetleges találkozót és mindazt, amit ennek létrejöttéhez az amerikai elnök szükségesnek tartott. Vagyis Vindman szerint Mulvaney kezében futottak össze a szálak, ő irányította az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy az ukrán elnök indíttasson vizsgálatot Joe Biden volt amerikai alelnök, jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiráns és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiről, valamint hogy a vizsgálatok megindítását nyilvánosan is jelentse be.

Ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett a három bizottság törvényhozói előtt Fiona Hill, aki korábban a Nemzetbiztonsági Tanács Oroszország-szakértője volt. Hill szintén elmondta, hogy Gordon Sondland, az Egyesült Államoknak az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete július 10-én közölte ukrán vezetőkkel, hogy meg kell indítaniuk a Bidenék elleni vizsgálatot, ha azt akarják, hogy Zelenszkij ukrán elnököt fogadják a Fehér Házban. Sondland egyben azt is nyíltan tudtára adta az ukránoknak: Mick Mulvaney megbízásából cselekszik.

Mind Hill, mind Vindman kifejezte aggályát a Trump és Zelenszkij közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt. E telefonbeszélgetésben vetette fel az amerikai elnök, hogy ukrán kollégája vizsgálatot indíttathatna Bidenék ukrajnai üzleti ügyeiben. A demokrata párti törvényhozók ezt akként értelmezik, hogy Trump idegen államot kért fel amerikai állampolgárok elleni vizsgálatra, s ezzel az amerikai belügyekbe beavatkozásra buzdított. A demokraták ezért az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítását szorgalmazzák, ehhez azonban a törvényeknek megfelelően vizsgálatokat kell folytatniuk. E vizsgálódások részét képezik a képviselőház három bizottsága - a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési - előtti meghallgatások. Ezek a meghallgatások a jövő héttől nyilvánosak lesznek.

A három bizottság még csütörtökön büntetés terhe melletti idézést küldött Mick Mulvaney-nek, aki korábban nem volt hajlandó megjelenni a meghallgatáson.

Közben a Fox televízió nyilvánosságra hozott olyan e-maileket, amelyek azt bizonyítják: Marie Yovanovitch, korábbi - és Mike Pompeo külügyminiszter által visszarendelt - ukrajnai nagykövet eskü alatt tett vallomásában nem mondott igazat. Yovanovitch ugyanis tagadta, hogy kapcsolatban állt volna a hírszerzési bizottságot irányító Adam Schiff demokrata párti politikus csapatával, mire a Fox televízióban bemutatták azt az e-mailt, amelyből kiderül: a volt nagykövet hazudott, meghallgatása előtt ugyanis felvette a kapcsolatot Schiff munkatársaival.

Szintén a Fox televízió hozta nyilvánosságra azt is, hogy Alexander Vindman egyik közeli munkatársa jelenleg Joe Biden csapatában dolgozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!