Újabb nagy értékű támogatást adott át a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátalján

Külföld, 2023.01.17

Megérkezett az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórházba a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) mintegy 7 millió forint értékű, gyógyszereket, valamint orvosi és higiénés felszerelést tartalmazó adománya, amely a háború tavaly februári kitörése óta az MRSZ által célba juttatott hatodik segélyszállítmány.

Az infúziós sóoldatokat és szerelékeket, fecskendőket, négy kórházi ágyat és éjjeli szekrényeket, antibakteriális folyékony szappant, valamint egy sebészeti endoszkópos kamerát tartalmazó támogatást Iszlai Gergely, az MRSZ debreceni irodájának operatív vezetője adta át az egészségügyi intézmény igazgatóhelyettesének.

Ivan Kurah megköszönte a szeretetszolgálat folyamatos segítségét, és hangsúlyozta, hogy a környező országok karitatív szervezeteinek támogatásai közül kiemelkedik a Magyar Református Szeretetszolgálat tevékenysége, amely lehetővé teszi a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás biztosítását. Külön kiemelte, hogy az adomány célirányos, azt minden esetben a kórház igényei szerint állítják össze.

Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a háború kitörése óta a helyi lakosság mellett több tízezer belső menekültet részesítenek egészségügyi ellátásban. Az utóbbi hetekben-hónapokban pedig sebesült katonákat is kezelnek az intézményben, ahol naponta akár 8-12 műtétre is sor kerül.

Katona Viktória, az MRSZ kárpátaljai szolgálatokat vezető lelkipásztora az MTI tudósítójának telefonon elmondta, hogy eddig körülbelül 16 ezer euró értékű adományt adott át a szeretetszolgálat az ungvári városi kórháznak. Amennyiben speciális igény merül fel, akkor szükség esetén az MRSZ külföldi támogatóihoz fordulnak, hogy kielégítsék azt - közölte.

Az idei tervekről szólva Katona Viktória kiemelte, hogy a tárgyi segítségnyújtáson felül szakmai támogatást is szeretnének nyújtani a Kárpátalján maradt orvosoknak, ezért rövidesen szakorvosok és nővérek látogatnak a Magyarországgal szomszédos ukrajnai régióba, ahol együtt dolgoznak majd a helyi kollégáikkal. A kezdeményezésre "nyitott a magyarországi orvosközösség" - fogalmazott a szeretetszolgálat kárpátaljai szolgálatokat vezető lelkipásztora.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!