A kínai kormányzat rendszeresen szervez utakat külföldi diplomaták és újságírók számára Hszincsiangba, ahol a vendéglátók jellemzően feszített tempójú program keretében igyekeznek alátámasztani a kínai vezetés hivatalos nyilatkozatait, hangsúlyozva a nemzetiségek békés együttélésének biztosítására tett erőfeszítéseket, és a nemzetiségek vallási, nyelvi és kulturális hagyományainak védelmét.

Az elmúlt mintegy öt évben Hszincsiangban a kínai hatóságok szigorú intézkedéseket hoztak a türk etnikumú ujgur népcsoport tagjainak asszimilációja érdekében. Peking cáfolja az ujgur nemzetiséggel szembeni célzott fellépést, és a drákói intézkedéseket a terrorizmus és szélsőségesség elleni küzdelem hatékony eszközeiként állítja be.       Az Autonóm Területen korábban megfordult külföldi újságírók állandó megfigyelésről, és a szabad mozgásuk akadályozásáról számolnak be. A hivatalosan szervezett úton a csoporttól különválásra és önálló munkára nincs lehetőség. A program során csupán olyan helyiekkel van lehetőségünk beszélni, akiket a szervezők erre kijelöltek.

Az ujgur kultúra széles körben népszerűsített eleme a hagyományos tánc és zene. A felkeresett városok turisztikai részein lépten-nyomon táncosokba és zenészekbe botlunk. A hivatalos program részeként több táncelőadásra viszik el a csoportunkat. Bár a zeneszámok egy részét ujgur nyelven adják elő, a táncokat gyakran kínai nyelvű énekszó kíséri.

Egy hotani előadáson Kurban Tulum, vagyis Kurban bácsi történetét adják elő. A Hotan prefektúrából származó öregember a hozzá kapcsolódó történet szerint szamárháton utazott Ürümcsibe, hogy hálát adjon a kínai hadseregnek, amiért felszabadították a földesuraknak dolgozó parasztokat. 1958-ban pedig személyesen találkozhatott Mao Ce-tung kínai vezetővel Pekingben. Ezt követően a kínai népgyűlés tagja lett. Hotan egyik főterén szobrot állítottak neki, mely azt ábrázolja, ahogyan kezet fog Mao elnökkel. A táncelőadás részeként Kurban bácsit több másik falubelit alakító táncos kéri, hogy vigye magával őt is, és dalban mondanak köszönetet a Kínai Kommunista Pártnak azért, hogy felszabadította őket.

Hszincsiang Kína-szerte híres a konyhaművészete sokszínűségéről. Az Autonóm Terület székhelyén, Ürümcsiben, ellátogatunk egy 2020-ban átadott gyárba, ahol nang - ujgur laposkenyér - készül. A gyár bemutatótermében a nang eredetét ismertető, kínai nyelvű plakátokon az olvasható, hogy a laposkenyér kétezer éve, a Selyemúton keresztül jutott el a Kínai-alföldre, és a Tang-dinasztia (618-907), majd még a Szung-dinasztia (960-1279) idején is közép-ázsiai kenyérként utaltak rá. A bemutatás nem tesz említést az ujgurokról.

Vang Csi-csen, a kenyérgyár igazgatója arra a kérdésre, hogy a nang az ujgur népcsoport kultúrörökségének számít-e, azzal válaszol, hogy a nang hszincsiangi termék, nem valamelyik nemzetiség öröksége. Kína valamennyi vidékének megvan a saját, jellegzetes étele - mondja. "Senhsziben tésztát esznek, mi itt, Hszincsiangban pedig nangot" - magyarázza.

Vang később arról beszél, hogy han kínai létére gyakran nézik ujgurnak, pedig, ő maga ugyan Hszincsiangban született, de felmenői a Peking melletti Tiencsinből származnak. "Biztosan az itteni ételek hatása" - teszi hozzá. Beszél arról is, hogy a ramadáni böjt lezárását jelölő ünnepnapon közösen ünnepelt a gyár dolgozóival. Az 1200 elektromos kemencével felszerelt gyártósoron a dolgozók zöme nemzetiségi származásúnak látszik. Vang azt mondja, hogy az embereket a képességeik alapján veszik fel, olyan részletekkel, hogy korábban megfordultak-e "továbbképző központokban", a vállalat nem foglalkozik.

A hszincsiangi városok óvárosai élesen eltérnek Kína többi vidékének városaitól. Hotan óvárosának egyik szeglete jelentős felújításon esett át 2016 után, ennek köszönhetően mára a város fontos turisztikai látványossága lett. A sétálóutca egyik végén a falra aggatott fényképeken összevethető a városrész felújítás előtti és utáni állapota.

A közép-ázsiai jegyeket hordozó épületekkel övezett, kanyargó sétálóutcán üzletek és éttermek sorakoznak, egyes vendéglátóhelyekről ujgur zene szűrődik ki. Ottjártunkkor az egyik épület előtt fiatal pár pózol esküvői fotókhoz.

Az utcán sok ember van, zömében ujgurok. Egy idő után azonban feltűnik, hogy az utca egyik végéről visszafelé sétálva ugyanazokat az emberek látjuk, ugyanazokon a helyeken állva, javarészt egyesével.

Kasgar óvárosi része szintén turistaparadicsomnak számít. Az óváros múzeumában a város felújítás előtti állapotát mutatják be omladozó viskókkal, faágakba gabalyodott szeméttel, az utcán, lavórban fürdetett gyermekekkel. A tárlatvezető felhívja a figyelmünket a házfalakon kívül, csupaszon végigvezetett elektromos huzalokra, a vezetékes víz hiánya jelentette problémákra, és a cudar életkörülményekre, amelyek persze ma már mind a múlté.