Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői

Külföld, 2022.03.07

Az ukrajnai háború miatti segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztettek hétfőn délután Szatmárnémetiben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői és az egyházi segélyszervezetek képviselői.

Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a vendéglátó Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök elmondta: elsősorban tájékozódni kívántak, hogy a megfelelő segítséget nyújthassák. A püspök az imádság erejét is kiemelte. Mint fogalmazott: "A béke Isten ajándéka, ezt nem lehet kierőszakolni politikai nyomással, csak imádsággal".

A kárpátaljai helyzetről beszámoló Popovicsné Palotay Márta, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye válságstábjának vezetője elmondta: Kárpátalján ugyan eddig nem hullottak bombák, de ott is nyomasztó a háborús hangulat. A magyar közösség egy része elmenekült, és Ukrajna legnyugatibb megyéjében más vidékekről érkezett menekültek torlódtak fel. Egyre kevesebb az üzletekben az élelmiszer, fogy az üzemanyag, nem működnek a bankautomaták, bezártak az iskolák, általános a szorongás, a létbizonytalanság érzése. Aki otthon maradt, állandóan amiatt vívódik, hogy ha marad, holnap el tud-e még menni, nem záródnak-e el a menekülési útvonalak.

A válságstábvezető azt kérte, hogy senki ne induljon el Erdélyből segélyekkel anélkül, hogy előzetesen felvette volna a kapcsolatot a segélyszervezetekkel, és megtudta volna, hogy éppen mire van szükség.

Csaknem valamennyi egyházi vezető a tapasztalt szolidaritási hullámról számolt be. Elmondták, hogy pénzgyűjtésbe kezdtek a bajbajutottak megsegítésére, és összeírták az egyházi szálláshelyeket, ahová menekülteket fogadhatnak be.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke azt tartotta kihívásnak, hogy jól tudjanak segíteni. Közölte: a drága üzemanyagköltségek mellett nem érdemes belső Erdélyből élelmiszert szállítani Kárpátaljára, inkább a pénzt kell eljuttatni, és a határ közelében kell megvásárolni mindazt, amire szükség van.

Kovács István unitárius püspök fontosnak tartotta, hogy ne csak a menekülőket, hanem az otthon maradókat is segítsék.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök elmondta: tolmácsokat, fordítókat próbálnak toborozni, hogy szót tudjanak érteni a menekülőkkel.

A sajtótájékoztató végén Popovicsné Palotay Márta arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak a békéért, azért, hogy a háború sújtotta emberek szívében is megszülessen a béke, hogy a családok együtt lehessenek, hogy a gyermekek minél kevesebb lelki sérüléssel vészeljék át a nehéz időket.
(MTI)

Galériánk

Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői Ukrajnai háború - A segítségnyújtásról egyeztettek az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!