Ukrajnai háború - A Wagner erői Bahmutban harcolnak a donyecki régió vezetője szerint

Külföld, 2023.01.18

A Wagner orosz katonai magáncég rohamegységeinek Artemivszk (Bahmut) városban a helyzet feszültsége ellenére sikerült előrenyomulniuk - jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a Moszkva által Ukrajnától elcsatolt Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője szerdán a Pervij Kanal orosz állami tévécsatornán.

Pusilin azt állította, hogy az Avdijivka felé törekvő orosz erők Opitne településtől keletre kiszorították állasaiból az ukrán hadsereget és kiszélesítették az ottani hídfőállást. Egyúttal, mint mondta, kedvezőbb állásokat foglaltak el Vodjanéban.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy Donyeck környékén a déli katonai körzet önkéntes rohamosztagai - ez a kifejezés a sajtójelentésekben a Wagner magánhadsereg katonáit jelenti - légi és tüzérségi támogatás mellett "felszabadították" Szil települést. A helyi vasútállomás elfoglalásáról Pusilin szerdán tett bejelentést.

Konasenkov azt mondta, hogy a nap folyamán ezen a frontszakaszon mintegy kilencven ukrán katona esett el, valamint három páncélozott harcjármű, négy egyéb jármű, egy Mszta-B önjáró tarack, valamint egy Grad sorozatvető vált üzemképtelenné. Kramatorszknál megsemmisült egy HIMARS- és Grad-lőszert tároló raktár is.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége az elmúlt nap folyamán Kupjanszk előtt több mint hatvan katona, egy páncélozott személyszállító jármű, két kisteherautó, két egyéb jármű és egy amerikai gyártmányú M777-es tarack, Liman térségében több mint kilencven katona, egy gyalogsági harcjármű, három páncélozott harcjármű, egy AN/TPQ-50-as és egy AN/TPQ-48 ellentűzradar, valamint egy SZT-68-as célfelderítő és -követő radar, a donyecki régió déli részén pedig szintén szintegy kilencven katona, négy páncélozott harcjármű, egy kisteherautó és hét jármű volt.

Az orosz harcászati repülőgépek, valamint a rakéta- és tüzérségi erők a beszámoló szerint 103 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, illetve 76 lőállásban lévő tüzérségi egységre mértek csapást. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán Szu-25-ös repülőgépet, a légvédelem pedig hét drónt és egy Vilha-rakétát.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 373 repülőgépet, 200 helikoptert, 2898 drónt, 401 légvédelmi rakétarendszert, 7563 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 985 sorozatvetőt, 3855 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8101 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást szerdán a helyi hatóságok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!