Ukrajnai háború - Lavrov: a NATO-főtitkár túllépte hatáskörét

Külföld, 2024.05.27

Nincs joga Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak ahhoz, hogy a szövetség összes tagja nevében nyilatkozzon egy olyan kérdésben, amelyet nem vitattak meg közösen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapnak hétfőn Taskentben.

Lavrov ekként kommentálta, hogy Stoltenbergnek a szövetség parlamenti közgyűlésének szófiai ülésén arra szólított fel, jogosítsák fel Ukrajnát arra, hogy nyugati fegyverekkel csapást mérjen orosz területen lévő "törvényes célpontokra".

"Kétlem, hogy a főtitkár vállalhatna ilyen felelősséget, és beszélhetne a blokk tagjai nevében, amikor a NATO-n belül még nem vitatták meg ezt a témát" - mondta a miniszter.

Lavrov szerint Stoltenberg nyilatkozatával túllépte hatáskörét. Az orosz külügyminiszter rámutatott, hogy a főtitkár szavait már elítélték egyes tagállamok vezetői, köztük Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

"A NATO részt vesz ebben a konfliktusban, közvetlenül részt vesz a konfliktusban. Ez nem lehet az ő személyes véleménye, ő egy hivatalos személy, ő az Észak-atlanti Szövetség főtitkára. Mi ezt így értelmezzük" - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ugyanerről, ugyancsak az Izvesztyija című lapnak

"Biztos vagyok benne, hogy ha fegyvereket adtunk át Ukrajnának, akkor ezek már nem a mi fegyvereink, hanem az ő fegyvereik, ami azt jelenti, hogy csapást mérhetnek velük legitim katonai célpontokra, többek között Oroszországban. Például olyan légibázisok ellen, amelyeket Oroszország használ" - mondta Stoltenberg Szófiában.

Egyúttal szót emelt azellen, hogy NATO-erők "Ukrajna területén vagy légterében" bevetésre kerüljenek, mert ellenkező esetben "nehéz lesz a szervezetet távol tartani a konfliktustól".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!