Ukrajnai háború - Putyin: Ukrajna 259 harckocsit veszített az ellentámadás kezdete óta

Külföld hírek, 2023.06.27

Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden katonatiszteket fogadott a Kremlben.

"Csak az orehovói (orihovei) irányban, amelyet az ellenség a fő csapásiránynak tart, és csak az elmúlt hét nap alatt az ellenség 280 egységnyi haditechnikát, köztük 41 harckocsit és 102 páncélozott járművet veszített" - hangoztatta az orosz elnök.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a támadásokkal próbálkozó ukrán hadsereg az elmúlt nap folyamán mintegy 600 embert veszített, közülük mintegy 325-öt a Donyec körzetében vívott harcokban. A megsemmisített katonai objektumok között nevezett meg egyebek között egy vezetésipontot, egy kommunikációs központot és két lőszerraktárt.

Andrej Marocsko, a luhanszki "népi milícia" nyugalmazott alezredese kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán hadsereg tiltott vegyi fegyvert vetett be Szoledarnál. Mint mondta, a robbanás után keletkező füst bőrsérülést és eszméletvesztést okoz.

Ramzan Kadirov csecsen vezető közölte, hogy Belgorod megyében az Ahmat különleges egység közreműködésével diverzánsok betörését akadályozták meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!