Ukrajnai háború - VMSZ: Márki-Zay Péter nekiment a háborúból menekülni kényszerülő magyaroknak

Külföld, 2022.03.01

A magyarok a magyarok pártján állnak, s háborúban a magyarok pártján állni azt jelenti, hogy a nemzettársaik oldalán állnak, segítve, befogadva, támogatva őket - fogalmazott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) keddi közleményében, amelyben arra reagál, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a háború elől menekülő kárpátaljai emberek közül sokan oroszpártiak, és könnyebben tudnak majd a Fideszre szavazni április 3-án.

Márki-Zay Péter állítása szerint, míg korábban a magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiaknak át kellett jönniük a határon, ha szavazni akartak, most már nem kell, hiszen már az országban vannak.

A VMSZ a közleményben úgy fogalmaz: "A baloldali miniszterelnök-jelölt szerint a kárpátaljai magyarok mint oroszpártiak, az ukrán határ közelében levő települések valamelyik elhagyatott házában, ott is a spájzban, kétszázasával bezsúfolódva vannak, és április 3-án onnan indítják akciójukat, és leszavaznak a Fideszre".

A legnagyobb délvidéki magyar párt egyben felhívta a figyelmet arra, hogy van egy másik lehetőség is, mégpedig hogy "a magyarok a magyarok pártján állnak". "Háborús országban élő magyarok esetében pedig egészen biztosan azt jelenti, hogy a saját maguk pártján állnak - ebben az esetben - nem orosz- vagy ukránpártiak, hanem magyarpártiak. Mi, vajdasági magyarok, tudjuk, hogy miről beszélünk" - olvasható a közleményben.

A VMSZ szerint Márki-Zay Péternek "lövése sincs erről", mert nincs benne sem emberi, sem nemzeti érzés. "Persze tudjuk, hogy direkt ilyen figurákat keresnek a globalista erők, és csak az ilyen figurák állnak velük szóba. Ami ebből következik, az békében visszatetsző, de háborúban elképzelhetetlen. Ők mégis megtették: Márki-Zay Péter és a hat párt, amelyik beállt mögé, nekiment a háborúból menekülni kényszerülő, otthonukat, életüket elhagyni kényszerülő magyaroknak" - írta a VMSZ a közleményben, amely úgy zárul: a VMSZ imádkozik a kárpátaljai magyarokért, és velük együtt a párt szavazatai is ott lesznek április 3-án.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!