Ukrán elnökválasztás - Merkel: Németország az elnökválasztás eredményétől függetlenül kiáll Ukrajna mellett

Külföld, 2019.04.12

Németország az államfőválasztás eredményétől függetlenül továbbra is kiáll a Ukrajna mellett - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben, a Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után.

Hangsúlyozta, hogy Németország szerint nincs alternatívája a kelet-ukrajnai válság politikai rendezését célzó minszki folyamatnak, amelyet elő kell mozdítani, ezért támogatja az úgynevezett normandiai formátumban, Ukrajna és Németország mellett Franciaország és Oroszország részvételével kezdett tárgyalások folytatását.

Aláhúzta, hogy még mindig nem sikerült tartós fegyvernyugvást teremteni a válságövezetben, és Oroszország még mindig nem bocsátotta szabadon a Kercsi-szorosban elfogott ukrán tengerészeket.

A kancellár kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy Emmanuel Macron francia államfőtől eltérően miért csak Porosenkóval tárgyal, figyelmen kívül hagyva a másik elnökjelöltet, Volodomir Zelenszkijt. Mint mondta, az utóbbi években rendkívül szoros és "állandó kapcsolatot" építettek ki a hivatalban lévő államfővel.

Kiemelte, hogy biztosítani kell a szabad és tisztességes választás követelményeit, méghozzá nemcsak az elnökválasztás, hanem a soron következő törvényhozási választások esetében is, és folytatni kell a politikai és gazdasági reformokat, mindenekelőtt a korrupció visszaszorítását.

Petro Porosenko kiemelte, hogy választás idején sem lehet "jegelni" az olyan fontos kérdéseket, mint a biztonság és a gazdasági együttműködés, ezért folytatott ismét - 16. alkalommal - kétoldalú megbeszélést a német kancellárral.

A többi között arról is szólt, hogy azonnal kezdeményezi a normandiai formátum állam-, illetve kormányfői szintű találkozójának összehívását, ha megerősítik hivatalában.

Ukrajnában április 21-én tartják az elnökválasztás második, döntő fordulóját. A legutóbbi, csütörtökön közölt közvélemény-kutatási adatok szerint Volodomir Zelenszkij támogatottsága 51 százalékos, Petro Porosenko pedig a szavazatok 21 százalékára számíthat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!