Ukrán válság - Johnson és Stoltenberg szerint súlyos gazdasági szankciókat kell alkalmazni egy esetleges orosz invázió esetén

Külföld, 2022.01.13

Komoly aggodalmának adott hangot az Ukrajna elleni esetleges orosz invázió következményei miatt csütörtök esti telefonbeszélgetésében Boris Johnson brit miniszterelnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője közölte: a brit kormányfő és a NATO-főtitkár egyetértett annak fontosságában, hogy ha Oroszország valóban elszánná magát az Ukrajna elleni invázióra, azt súlyos gazdasági szankcióknak kell követniük.

A Downing Street illetékesének beszámolója szerint azonban Johnson és Stoltenberg mindenekelőtt egy ilyen konfliktus emberéletekben fizetendő ára miatt nevezte súlyosan aggályosnak az ukrán határok közelében végrehajtott orosz katonai erőösszevonást.

Hangsúlyozták ugyanakkor annak fontosságát is, hogy Oroszország ne zárkózzon el a párbeszéd elől, és megállapították, hogy Moszkva csak érdemi tárgyalásokkal érheti el a feszültség enyhítését.

Boris Johnson és Jens Stoltenberg szerint biztosítani kell, hogy Ukrajna szabadon törekedhessen a NATO-tagságra.

Johnson nemrégiben telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, akinek szintén kifejezte a brit kormány mélységes aggályait az ukrán határok mentén észlelhető orosz katonai erőösszevonás miatt, de megerősítette azt az álláspontot is, hogy diplomáciai eszközökkel kell elérni a feszültség enyhítését, és tartós megoldásokat kell felkutatni.

A brit kormányfő a Putyinnal tartott megbeszélésen hangsúlyozta, hogy London elkötelezett Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és figyelmeztette az orosz elnököt arra, hogy bármiféle destabilizáló hatású akció stratégiai hiba lenne, amely "jelentős következményekkel" járna.

A brit kormányfő és az orosz elnök ugyanakkor egyetértett annak kiemelkedő fontosságában, hogy az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodás feltételeit az összes érintettnek tiszteletben kell tartania, és Johnson kiemelte a párbeszéd fontosságát a nemzetközi és a regionális biztonsági kérdésekben.

A brit miniszterelnök nem sokkal később Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyalt, akit a Downing Street akkori beszámolója szerint biztosított arról, hogy London - szövetségeseivel együttműködésben - minden gazdasági és diplomáciai erejét felhasználja az Ukrajna elleni bármiféle orosz agresszió megakadályozására.

A múlt hónapban kétnapos értekezletet tartottak az angliai Liverpoolban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán alkotta G7-csoport külügyminiszterei. A találkozóról kiadott közös közlemény - amelyhez csatlakozott az Európai Unió is - felszólította Moszkvát az orosz-ukrán feszültség enyhítésére, a diplomáciai megoldások felkutatására és a katonai tevékenységek átláthatóságát előíró nemzetközi kötelezettségeinek betartására.

A decemberi G7-közlemény szerint Oroszországnak "nem lehetnek kétségei afelől", hogy az Ukrajna elleni esetleges további orosz katonai agresszió "masszív következményekkel" járna.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!